Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
A főgimnázium története (1912-1948)
tanításra készülők immár otthonukká tettek - mint az Úr Jézusnak elhívott és hivatott szolgája megáldja, megszentelje, felavassa, s örök időkre elkötelezze a magyar hazának és evangélikus egyházunknak hűséges szolgédatára. Szavakba nem önthető hálával telt szívünk alázatos tiszteletével kérem ezért Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Urat, hogy amiképpen megáldotta iskolánk alapkövét, áldja meg a rajta emelkedő falakat, a benne és közötte isten dicsőségére tanítókat és tanulókat, mert hívő lélekből vallja a mi ajkunk is a Szent írás szavát: „ Ha az Úr nem építi a várost, hiába fáradoznak az építők. " Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Úr mély tisztelettel kérem alázatos kérésem meghallgatását és teljesítését. " Ezt követően Raffay püspök az alábbi ünnepi beszéddel avatta fel a magyar evangélikus tanügy, a tudomány eme gyönyörű szép, új otthonát: „Az evangéliumi lélek Igen Tisztelt Ünneplő Közönség! A bányai evangélikus egyházkerület most negyven esztendeje örvendező ünneplésre gyülekezett össze Aszód községben. Akkor leánynevelő-intézetét nyitotta meg s ezzel egy új kultúrintézményt indított útjára. Hogy áldott és jó volt a munka, melyet megindított, arról bizonyságot tesz az azóta elmúlt negyven esztendő. Hazafiasán érző magyar asszonyok, hűséges hitvestársak, melegszívű családanyák és tisztes hivatást betöltő intelligens nők egész serege tesz tanúbizonyságot az aszódi leánynevelő-intézetben végzett munka értékéről és e munka kulturális és nemzeti jelentőségéről. Az Isten kedvező kegyelméből most negyven esztendő múlva ismét örömünnepet ül ezen a helyen a bányai ev. egyhéizkerület. Új épületet ad át a régi aszódi középiskolának S mikor most ez új intézet küszöbén megállok és mint az egyhéizkerület püspöke ezt az lij épületet az evangélikus egyház örömére, a nemzet javára, a tudomány és a haladás otthonául felavatom, úgy érzi a lelkem, mintha ezen a verőfényes szép őszi napon a szemem előtt feltáruló gyönyörű tájék szelíd dombjairól és virágokat termő völgyéből a minden nemes munkát gazdagon megáldó Isten bíztató jósága szólna hozzám, hogy amit a jóakaró emberi lélek áldozatos munkával az emberiség közösségének java érdekében alkot, azon mindig rajta nyugszik az Isten áldása. Hiszem tehát, hogy amint negyven évvel ezelőtt végzett munkánk áldásos volt, úgy mai munkánktól sem vonja meg az áldásos örök Isten a megáldó kegyelmét. Bizakodó lélekkel és a megsegíttetés hitének bensőséges örömével köszöntöm azért ezt az új hajlékot, melyet kerületünk a tudománynak szentelt. De köszöntöm a kerület nevében mindazokat, akik velünk most ide, velünk együtt való örvendezésre jöttek. Elsősorban köszöntöm egyetemes egyházunk nagyméltóságú felügyelőjét, aki közöttünk a magyarhoni ev. egész egyetemes egyházat képviseli. Köszöntöm a közoktatási kormánynak, Pest vármegyének, az aszódi járásnak, a velünk egy célt szolgáló más iskoláknak, a velünk együtt örvendező szomszédos egyházaknak tiszteletre méltó képviselőit és köszöntöm az egész megjelent közönséget. Mindenekfelett azonban köszöntöm a most meginduló jövendőt. Tisztelt Közönség! Új jövendőnk küszöbén az ember önkénytelenül is a múltra tekint. Talán nem is annyira a befutott útnak fáradsága, mint inkább az oktató tanulsága miatt. Mert minden életfolyamatnak a múltja lezáródásakor domborodik ki előttünk legtisztábban a belső érték. Mint ahogyan az egyes ember élete is akkor tárul föl előttünk a maga teljességében, mikor a pályafutás múlttá válik és a cselekvő lélek új jövendők láthatatlan ösvényeire tér. Az aszódi latin iskola is a mai nappal múltat zár le és új jövendőt nyit. Es múltjából értékes tanulságok integetnek felénk. Az a múlt most az evangéliumi lélek diadalmas útjáról, hősi küzdelmeiről, alkotó erejéről beszél minekünk és azt az evangéliumi lelket nekünk ma meg kell állítanunk, hogy a jövendő számára is ez iskola falai között éljen és maradjon. 161 évvel ezelőtt egy ember lelkében az a gondolat fogalmazott meg, hogy az aszódi evangélikusok elemi iskolája számára új épületet szerez, hogy a régiben a latin iskola maradjon meg. Ez. az ember önzetlen és lemondó, a mások javát néző és jövendőnk útját egyengető ember volt, mert az evangélium lelke élt benne és irányította gondolkodását. Az evangélium lelke pedig mindig egy ember
