Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
A főgimnázium története (1912-1948)
szívéből indul el diadalmas útjára. Mikor a világba lépett egy ember, Jézus Krisztusban élt és nyomában hódította meg a boldogabb jövő számára az egész világot. Mikor a megújhodás feltámadásának kötelezte el az Isten bölcsessége, akkor is egy ember: Luther Márton hitében vált világmeggyőző erővé. Mikor az aszódi latin iskolát létrehozta, akkor is egy ember: Dr. Szontágh Sámuel későbbi szuperintendens gondolatából vált alkotó akarattá. Az 1770. esztendő lett az aszódi iskola születési éve, amikor ez a nemes gondolkodáséi férfiéi épületet ajándékozott az iskolának. S ma, a múltnak és a jövendő ölelkezésének határán, e 161 éves aszódi iskola új épületének felavatásán, én az evangéliumi lélek magasztalására gyújtom meg az emlékezet oltárán az áldozat tüzét. Mert mi is az evangéliumi lélek? Isteni erő, amely ha semmiből teremt, akkor az Isten dicsőségét, ha kevésből alkot valamit, akkor az emberi lélek emelkedettségét tárja fel a világ előtt. Az evangéliumi lélek az Isten legdrágább ajándéka, amelyből hit, bizalom, lemondás és szolgálat ösvényein indul el az új életet teremtő kiváló akarat. Az evangéliumi lélek emeli ki az embert az önzés ösztönös nyűgéből és emeli fel a másokért élni tudó szolgálat méltóságát. Az evangéliumi lélek az erkölcsi felelősség súlyával terhelten is szabadságra képesíti az emberi lelket. Ebben a szabadságban benne van a bajok, gondok, csalódások és kishitűségek fölé való emelkedés szárnyalása is, amely nem ismer csüggedést, lemondást és megállást akkor, midőn akadályok állják útját alkotni kívánó, célkitűző vágyának. Az evangéliumi lélek akkor gazdagszik, amikor szegénnyé vetkőzi le magát, hogy másoknak szolgáljon. Az evangéliumi lélek akkor fürdik tisztára a benső öröm láthatatlan könnyének árában, mikor másoknak örömet szerezhet. Az evangéliumi lélek a jelenvaló világban él ugyan, de mindig boldogabb jövendő alapjait rakosgatja le. Az evangéliumi lélek emeli az embert önálló, büszke, teljes és egész jellemmé, viharálló szabad egyéniséggé, amelyben alkotó és munkáló erő él. Ez az evangéliumi lélek rakta le alapját ennek a mi intézetünknek is. Es ez a lélek él benne azóta is mind e mai napig. Ez a lélek erősíti meg azokat az anyagi szegénységgel birkózó, de belső kincsekben mindig gazdag tanítókat, akik az iskola keletkezése óta, mind e mai napig hűséggel és odaadással irányítják a reájuk bízott ifjúság szellemi életét és fejlődő erkölcsét. Szegénységben, lemondásban, önmegtagadásban volt mindig és van ma is részük, de a bennük élő evangéliumi lélek tőrökké, megállókká és hűségesekké tette és teszi ma is őket. Evangéliumi egyházunk minden egyes iskolájában ez az evangéliumi lélek volt a vezérlő bölcsesség és az átható erő. Csak így tudtak, ma is így tudnak iskoláink erős és öntudatos egyéniségeket nevelni. Egyéniség öntudata nélkül pedig nincs tartalmas lélek és nincs teremtő erő. A kollektív lélek tehát hatalmas, rendelkezhetik világi döntő erővel, de nemzedékeket, emberiséget és világot boldogító erő egyedül csak az evangéliumi lélekben van. Ez a lélek ad bölcs belátást minden dolog értékének józan megítélésére. Ez a lélek érteti meg az emberekkel, hogy minden javunk csak közhasznú voltában válik igazán értékké. Ez a lélek ítéli meg magát a tudományt is, hogy nem a tudnivalók tömege az igazi érték, hanem a tudás mélysége. És nem a tudottak sokfélesége, hanem a komolysága teszi kincsekben gazdaggá az emberi lelket. Összetört hazánknak, megtiport társadalmunknak, egyensúlyát vesztett nemzedékünknek és ebben a mai tépelődő, tanácstalan és önmagával is meghasonló léleknek, erre a józan, mindent kiegyensúlyozó, erre az egyéniséget fejlesztő, világos látású evangéliumi lélekre van szüksége. Más lélekkel nem tudja megalapozni a boldogabb jövőt, nem tudja felépíteni a romba fekvő régi világ helyén az imádkozva várt új és szebb világot. Ez intézet megalapítója ezt az evangéliumi lelket hordta magában. Képét azért függesztettük most az új bejárat fölé, hogy mikor alatta átlépünk a küszöbön, felénk lövellje a maga önzetlen, másokat szerető, tudományért lelkesedő, jövendőnkért áldozatot hozni tudó evangéliumi lelkét. És én ennek az evangéliumi léleknek nevében és ennek a léleknek a szolgálatában adom át ezt az új épületet nemes hivatásának. Megáldom ezt az iskolát, hogy legyen hajléka az igazi tudománynak, a munkás hazaszeretetnek, a boldogító világosságnak és a szíveket összeforrasztó testvériségnek! Megáldom a benne működő tanítókat, hogy legyenek erős lelkű, tiszta erkölcsű, alapos tudású s egyéniségük teljes értékével áldott nevelői a reájuk bízott tanuló ijjúséignak!
