Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
A főgimnázium története (1912-1948)
Az iskolaavató ünnepségre 1931. október 11-én került sor, amelynek a lefolyását a korabeli krónikás írása alapján tesszük közzé. Az eseményre az alábbi személyiségek jöttek el: D. D. Raffay Sándor püspök, Dr. Radvánszky Albert báró ev. egyetemes egyházi és iskolai felügyelő, Dr. Pesthy Pál bányakerületi felügyelő, Dr. Acsay István tankerületi főigazgató, Laszkáry Miklós minisztériumi titkár, Ney Géza PPSK vm. főjegyzője, a Petőfi Társaságot Lampérth Géza, a Luther Társaságot Kovács Sándor képviselte. Sárkány Ernő a kerület országgyűlési képviselője, vitéz Dr. Endre László gödöllői, Dr. Perczel Miklós aszódi főszolgabírók, a környékbeli arisztokraták közül gr. Ráday Gedeon és gr. Széchenyi Gyula, az ev. gyülekezetek lelkészei, felügyelői, újságírók és még számos helyi politikai és egyházi személyiség. Az új iskola elé érkező D. D. Raffay Sándor püspököt Czitó György kormányfőtanácsos, az iskola felügyelője köszöntötte. Ezt követően a Haberehrn Gusztáv vezette iskolai énekkar dallal köszöntötte a megjelent sokaságot. Hamrák Béla vallástanár imája után Dr. Oravecz Ödön az alábbi beszéddel kérte meg Raffay püspököt avató beszédére: „Istennek kegyeimét, emberek örömét ünneplő gyülekezet! A dunántúli evangélikus keresztyén énekeskönyvben egy hálaadó zsoltárt olvashatunk, amely köszönetet rebeg az Egek Urának egy új iskola felavatása alkalmából. Szerzője a szárnyaló éneknek éppen a mi gimnáziumunk egykori látnoki lelkű lantverő professzora: Csengey Gusztáv. Ennek a versnek zsolozsmás áhítata jögja el szívemet e pillanatban. A porladó költőtanár ércveretű, hajnali harangszóként csendülő szavai véreidnek Jel lelkem echós mélységéből: »Uram, ez is a Te házad, Téged keres itt a nyájad. A tudomány minden ága Isten örök igazsága...« Igen, az Úr hajléka ez a fényes épület is, mely itt szökken fel most az azúros magasba a nemrég még kietlen, bozótos hegytetőn. De az Úr háza volt az az öreg hajlék is, melyet most 167 évi igehirdetés után elhagytuk, amelyet megszentelt a munkás és áldozó ősök éltető emléke, szegénységében is sugaras mezbe öltöztetett Petőfi glóriás neve. Az őshazából gyarmat-alapításra elinduló görög elvitte hajójára a házi oltár eleven tüzét; mi is elhoztuk ide azt a lelket, melynek parázséitól egykor a legnagyobb magyar költő éjszak fénypompában ragyogó phárusi géniusza lobot vetett. Áldjuk az Urat, hogy nekünk, ma itt tanító tanciroknak adatott meg ez az ünnep. Oh, mert hányszor, de hányszor volt már kialvóban e láng. Hányszor hagyta rideg közöny, emberi gyengeség, megfáradó hithűség majdnem hamvában halódni e vesta - lángot. De akadnak mindig Szontagh Sámuelek, Kádassy Jánosok, Fabricius Jánosok és Korén Istvánok, Podmaniczky Árminok és Moravcsik Mihályok, akik szívük melegével, adakozó kézzel, építő karral, töretlen hittel a pislákoló üszőknél éij szövétneket gyújtottak. Mikor pediglen eljött az idők teljessége, s a fél világot átpatakozó véráradat után Nagy Magyarország romjain a lelki meghasonlás és a tehetetlen szegénység tornádója száguldott át, az Úr kegyelme elküldte nekünk a mi Mózesünket. D. Raffay Sándor püspök urunk a maga lelkének izzó ihletségével, élő és éltető hitével, meleg szeretetével, minden akadály páncélfaiéit megolvasztó akaratával nemcsak megvédte a mi oltárunk tüzét, de fölélesztve, fénybe lobbantva áthozta, elhozta ide - s épített feléje új hajlékot, emelt neki új oltárt. Mi tanítók és ti kedves tanulósereg eljöttünk vele ide. A mai napon pedig eljött ide ismét a mi megmentő vezérünk, eljött újra közénk a mi szeretett főpásztorunk. Eljött, hogy az Úrnak ezt a hajlékát, amelyet a művészi talentum megtervezett, az építő munkáskéz kőben, ércben, fában megalkotott, amelyet a tudomány eszközei, a tudásra várók és a
