Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
A főgimnázium története (1912-1948)
Általános tanulmányi előmenetel - összesítő Eredmény 1912/13. 1915/16. 1925/26. 1934/35. 1943/44. Eredmény szám % szám % szám % szám % szám % Kitűnő 21 5 Jeles 5 4 14 6 19 5 36 9 13 3 Jó 18 13 35 15 59 14 90 22 75 20 Elégséges 82 58 117 50 202 50 202 49 72 Túlnyomóan elégséges _ 160 61 Egy tárgyból elégtelen 12 10 44 60 33 Több tárgyból elégtelen 24 25 57 29 81 31 25 5 8 11 A statisztikai adatokból ugyan messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, mindazonáltal különösen a számokból is kiolvasható folyamatokra utalhatunk, melyekből - talán - általánosító véleményt is alkothatunk. Induljunk ki először is az 1934/35. tanév tantárgyi osztályzataiból. Meglepő, hogy a különböző osztályokban egy-egy tantárgyon belül milyen szóródás tapasztalható, különösen a jeles és a jók megítélésében. Az közismert, hogy egy adott iskolában évenként hol jobb, hol kevésbé jó diákanyag alkot egy-egy osztályt. Ám azt is figyelembe kell venni, hogy ki tanítja az adott tárgyat az osztályban. Az aszódi gimnáziumban is voltak szigorúbban osztályozó és kevésbé szigorúan osztályozó tanárok. Voltak olyanok, akik alig-alig adtak jeles osztályzatot, számukra a diákok „túlnyomó többsége" csupán elégséges. Voltak olyanok, akik kerülték a buktatást, mások keményen következetesek maradtak és adott esetben (lásd IV. osztály - mennyiségtan) az osztály 28%-át megbuktatták. Lehetne olyan ítéletet is alkotni, hogy ahol a tanulók közel 1/3-át megbuktatják valamelyik tárgyból, akkor ott talán a tanári módszerrel is hiba lehet?! Ám azonnal hozzá kell tenni a kérdést: Vajon milyen módszerrel lehet eredményesen megtanítani az anyagot ott, ahol az osztályban 66 tanuló ül? A felsorolt mentő példa mellett akkor még nem elemeztük a tanterv és utasítás vagy a tankönyvek esetleges fogyatékosságait, amelyek eleve lehetetlenné tehetik a jobb eredmény elérését. E néhány felvetésből is kiviláglik: utólag megítélni egy iskola tanulmányi munkáját alig lehet, az egyes tantárgyak eredményei alapján biztosan nem. Éppen ezért figyelmünket inkább fordítsuk az általános tanulmányi előmenetelt bemutató táblázatra. Az évek kiválasztásánál az induló évvel való kezdés kézenfekvő, majd az első érettségi esztendejét vettük és innen hozzávetőlegesen tíz évi különbséggel ismételtük meg az adatokat. A háború utáni éveket nemcsak azért hagytuk ki, mert hiányosak a források, hanem azért is, mert megbomlott az I-VIÏÏ. osztályos gimnázium rendje. Első ránézéssel megállapíthatjuk, hogy az 1910-es években meglehetős szigorúsággal osztályoztak a tanárok. Ez a „keménység" az idők múlásával csökkent, és az 1943/44. évben már-már túlságosan is liberálisnak tűnik a megítélés. Még véletlenül se tévesszen meg bennünket olyan feltevés, hogy talán a háborús viszonyok miatt lettek lágyszívűek a tanárok, mert az 1. világháború idején mutatható ki az egyik legszigorúbb, „legkeményebb" esztendők egyike. Itt nyilvánvalóan egy szemlélettel, egy folyamattal állunk szemben. Mégpedig azzal, hogy az évek múlásával több tanulónak adtak kitűnő, jeles osztályzatot, ugyanakkor lényegesen kevesebb tanulót buktattak meg. Az első érettségiző évben a diákok 21%-a, 1943/44-ben már 28%-a kapott jeles
