Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
A főgimnázium története (1912-1948)
és jó osztályzatot, ugyanakkor a bukottak 29%-róI 10%-ra csökkentek. Mindez természetesen összefügg a módszeresebbé váló oktatás eredményeivel, de - véleményünk szerint - az igényesség kismértékű csökkenésével is. S ez még akkor is igaz lehet, ha bizonyos rágalmak ellen - teljesen jogosan - a kortárs tiltakozott: „Hallottam a kijelentéseket, hogy (az) aszódi gimnázium mindenkit befogad, könnyen lehet érettségi bizonyítványt szerezni. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy ez merő hazugság volt. " A visszaemlékezőnek jó oka lehetett a felháborodásra, mindazonáltal nekünk is jó okunk lehet a számok összehasonlításából kialakított vélemény megtartására is, hiszen éppen a tiltakozó kortárs más helyen a diákok előkészítettségéről, előképzettségéről így nyilatkozik: „... sok szegény gyerek nekivágott tarisznyájában a jelképesen hamuba sült pogácsával: a falusi iskolákban beléjük csöpögtetett tudománymorzsákkal. " A szigorúság mögött tehát valójában az húzódhatott meg, hogy az egy-két tanerős elemi iskolákból a gimnáziumba került kisdiákok olyan alapképzési hibákkal vágtak neki a gimnáziumi tanulmányok elsajátításához, hogy egyszerűen képtelenek voltak lépést tartani, eleve sikertelenségre ítéltettek, a tanárok pedig nem adhattak a semmire valamit, a gyengére jót. Ezért is történt, hogy sok tanuló a IV. osztály elvégzése után kimaradt az iskolából, továbbá a 40-60 fős I. osztályokból csupán a 30-50% jutott el az érettségi vizsgálat letételéhez. Természetesen az elemi népoktatás színvonalának a folyamatos emelkedése, javulása is elősegítette, hogy egyre kevesebb diákot kellett javító vizsgára vagy éppen osztályismétlésre utalni, és egyre több jó, jeles, sőt kitűnő emelkedett ki a sokaságból. Mégis, a tanári utalások is folyamatosan panaszkodnak az előképzettség hiányáról, az átmenet - nyilvánvaló - nehézségeiről. Mindent összevetve sem a diákok előképzettsége, sem a szorgalma, sem a tanári módszerek nem javultak olyan mértékben, mint azt az osztályzatok, az általános tanulmányi előmenetel adatai jelzik számunkra. Ez a folyamat a háborús években, és az azt követő esztendőkben tovább romlott. S amikor sikerült megállítani ezt a negatív „fejlődést" vagyis romlást, amikor éppen hogy megindult a régi értékrend visszaállításával egy minőségibb fellendülés, bekövetkezett az államosítás, mely új helyzetet teremtett, új gondok^ problémák, feladatok megoldása elé állította tanárt, diákot, szülőt egyaránt. Hogy mely tantárgyak tanításában jeleskedett az aszódi főgimnázium, az esetek döntő többségében az adott szaktanártól/szaktanároktól függött. Mivel a főigazgatói jelentésekben és más hivatalos írásokban erre vonatkozó külön megállapításokat nem találunk, csupán a visszaemlékezök nagyon is szubjektív véleményére kényszerülünk. Ezeket - kisebb mértékben - a tanári életrajzoknál ismertetjük. 1 Halas 111.
