Verba Andrea: Paizs Goebel Jenő (1896–1944) (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1996)

A húszas évek végétől Paizs Goebel Szentendrén, ill. rövid időközönként budapesti Mária utcai műtermében dolgozik.

57 A szentendrei művésztelep hétköznapjait szemléletesen ábrázolják Onódi Béla és Barcsay Jenő visszaemlékezései. Barcsay, aki a főiskolán csak távolról ismerte Goebelt, így idézi fel emlékeit:"... előttem ő akkor (a főiskola éveiben) már tekintély volt. Egész közel 29-ben jutottunk egymáshoz, amikor én is a szentendrei művésztelepre kerültem... Ott ismertem meg Goebel barátját, Czimra Gyulát. Hárman voltunk itt jó barátok, mindig együtt voltunk, szakállt növesztettünk, és így jártunk a Dunaparton. Persze mindenki megnézett, mert a külsőnkből következtetve mindenki érezhette és láthatta, hogy ezek nagyon szegény emberek. Sokan nem is tudták, hogy festők vagyunk... én napi húsz fillérből éltem, de úgy tudom, Czimra is, Goebel is, pedig hát Goebel nem volt erre rákényszerítve, mert hiszen a bátyja segítette,..., de úgy látszik, Jenőnek tetszett az életnek ez a romantikája, ő legalábbis így foghatta föl... sokszor bizony a kertben a csalánt összeszedte Czimra, mert ő nem fizetett húsz fillért se, ő főzött... csalánból csinált néha főzeléket ... "

58 A festők filléres gondjairól Onódi Béla is beszámol: "Bánovszky 1928-ban ... megjegyzi, hogy neki és Sveráknak akkor még Szentendrére sem volt pénzük kijönni, kölcsön kellett kérni."

59 A téli hónapokban csak Onódi Béla és Bánáti Sverák József tartózkodtak a telepen. Tavasszal azonban a telep újraéledt. "Ma is látom magam előtt, ahogy a kizöldült pázsiton az öreg platánok között sántikálva jönmegy Paizs Goebel Jenő. Süket volt és nehezen beszélt, így elzárkózottságában egészen külön világot alakított ki magának, s piktúrájában nem számított sem a tér, sem az arányok. Furcsa, álomszerű dolgokat festett, belső álomvilágát vetítette a vászonra. Ehhez hozzájárult a Párizsban látott "izmusok" hatása, s egyszer előttem is leszólta az impresszionizmust, mint túlhaladott kifejezési formát... Nagyon lelkesedett Csontváryért és a francia Rousseauért." - írja Onódi.

60 A gyermekkori skarlát okozta testi fogyatékosságok Paizs Goebelt talán meg érzékenyebbé, szemlélődőbbé tették, de zárkózottsága ellenére kitűnő humora lévén igazi társasági ember, a társaság mulattatója volt. Elképesztő történeteket gondolt ki, órákon át mesélt, s előadásait krokiszerűen megkapó gesztusokkal kísérte.

61 "Naivitása mellett nagyon jó eszű és szellemes ember volt. Kitűnő színészi képességekkel megáldva. Sokat mulattunk rajta - idézi Barcsay -, amikor egy-egy társát utánozta."

62 Csontváry és Rousseau mellett Barcsay emlékei szerint Paizs Goebel nagyon szerette Gulácsy festői világát is, Csontváry képei közül pedig a Sétakocsizás újholdnál Athénban c. festményhez vonzódott különösen. A képek mellett Paizs Goebel számára a versek jelentették azt a világot, ahol megtalálta mindazt a kifejezésbeli gazdagságot, amely a fizikai valóságban jobbára töredékesen - néha talán csak jelzésszerűen - mutatkozhatott meg. Dantén kívül a francia szimbolista költők - elsősorban Baudelaire, Verlaine, Rimbaud - verseit olvasta nagy kedvvel már fiatal korában is, de a festés mellett maga is verselt.

63 Képeit egészen a húszas évek elejétől nyomon kísérik versei. Tájképek, csendéletszerű részletek, egy-egy érzékien megfogalmazott nőalak, önarcképei, barátaihoz szóló sorok elevenednek meg keze nyomán. Paizs Goebel festészetében korszakhatárnak az 1930-as esztendőt tekinthetjük. Az ekkor készült munkák már nagyrészt magukon viselik azokat a vonásokat, amelyek a 30-as évek első felének műveit meghatározzák. A festő az olaj mellett temperával kezd dolgozni. A tempera, mint a korszak jellegzetes festői eszköze, a szorosan vett római iskolás művészek körén kívül több festő életművében megjelenik hosszabb-rövidebb időre. Száraz, kemény vonalú technikája, úgy tűnik, a korszak festői törekvéseinek adekvát hordozója. A tempera használatának következtében Paizs Goebel képein a formák elvesztik korábbi plaszticitásukat, egyre inkább síkszerűvé válnak, a körvonal nagyobb hangsúlyt kap. A korai képtémák - akt, tájkép, önarckép - átalakulnak, nem ritkán egymással ötvöződve különös, új formában térnek vissza. Az új korszakot bevezető, rövid, átmeneti periódus festményei két nagyobb téma körül szerveződnek. Az egyik az életműben mindvégig jelentős szerepet játszó önarckép. Paizs Goebel az önportrék esetében nagy-