Boros Judit szerk.: Barbizon francia és magyar ecsettel. Az európai tájfestészet mesterei (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 5. Szentendre, 2007.)

Papp Katalin: „Az erdők fiai” A „táj felé törekvés” barbizoni megállója

és újraértékelt modernista szemléletet, illetve a szerteágazó lehetőségeket. Constable főképp a levegő titkait kutatta, Turnert a napfény varázsa izgatta. A szabálytalan képkivágás is egyre jobban elterjedt. Így például Caspar David Friedrich is a „véletlenszerű" képkivágások eszközével tudta monumentálissá, ünnepélyessé tenni tájképeit. / Az elhagyatottság, a magány és otthontalanság érzése erőteljesen motiválta a kor művészeit. Kirekesztve a modern polgári életforma keretei közül, a megalkuvásra nem hajló alkotók a természetben találtak menedéket. Az érzéki világ leképezése megfelelő iránynak tűnt sokuk számára. A táj szimbolizálhatta az emberi sorsot, az ember önfelismerését szellemi magasabbrendűségében, s végtelen kicsinységében is. A természetben (és természetesben) a legfőbb jót felismerő rousseauista filozófiai irányzat <i is ezidőben vált széles körben népszerűvé. Ugyanakkor a tájképfestésben juthatott érvényre a leginkább az új, korábbinál kötetlenebb kifejezésmód is. „Minden a táj jelé törekszik, valami bizonyosat keres ebben a bizonytalanságban, és nem tudja, hogyan kezdje el" - idézi Runge levelét a témával kapcsolatban Werner Hofmann. / A megújult tájlátást nem azok a művészek alakították ki, akik a hagyományos kategóriákat továbbfejlesztették, hanem akik át tudták értékelni ember és természet viszonyát. A megélt valóság fényében az öröklődött képformák már nem voltak egyebek sablonoknál, amelyek felszíne mögül a valódi tartalom hiányzott. A természetközelség szubjektív megközelítésre ösztönözte a művészeket. A tájszemlélet mércéje a természetre vetett pillantás eredetisége lett. 48 Barbizon francia és magyar ecsettel Barbizon - sous le pinceau des Français et des Hongrois î В Runge, Friedrich ou Goya, certes sans voir ce qu'ils recelaient en eux, car c'est seulement à la fin du XIX

e siècle, ou au début du XX

e siècle, que fut redécouverte et réévaluée dans de plus larges cercles cette approche moderniste, ou plutôt les multiples possibilités qu'elle renfermait. Constable avait cherché principalement les secrets de l'air et c'est la magie de la lumière qui avait stimulé Turner. L'encadrement arbitraire des tableaux se répandit de plus en plus. Ce fut ainsi le cas chez David Friedrich qui avait lui aussi pu, en recourant à des encadrements « au hasard », rendre ses paysages monumentaux et solennels./ Le sentiment d'abandon, de solitude et d'inappartenance à une patrie motivèrent sensiblement les artistes de l'époque. Exclus des cadres de la vie bourgeoise moderne, les créateurs, peu enclins aux comprommissions, trouvèrent un refuge dans la nature. Pour bon nombre d'entre eux, l'interprétation du monde sensoriel apparut comme une orientation appropriée. Le paysage pouvait symboliser le destin de l'homme, la prise de conscience de soi, dans la grandeur comme dans la misère de l'esprit. La philosophie rousseauiste qui reconnaissait dans la nature (et le naturel) le bien le plus précieux se popularisa au même moment à plus grande échelle. En même temps, une nouvelle façon de s'exprimer plus libérée qu'auparavant put entrer en vigueur dans la peinture du paysage. « Tout tend vers le paysage, recherche quelque chose de certain au milieu de l'incertitude, et ne sait par où commencer », disait Werner Hofmann en citant une lettre de Runge à ce sujet. / Ce ne furent pas les artistes qui perpétuaient les catégories de la tradition qui créèrent cette conception régénérée du paysage, mais bien ceux qui surent réévaluer le lien entre l'homme et la nature. A la lumière de la réalité vécue, les formes picturales reçues en héritage n'étaient déjà plus que des stéréotypes qui, derrière le vernis, manquaient through French and Hungarian eyes compositional approaches were already noticeable in the works created at that time. If not many, a few people were already familiar with the results of the works of the lonely pioneers Constable, Turner, Blake, Runge, Friedrich or Goya, albeit without having seen the modernist attitude or diversified possibilities hidden in them that were widely discovered and reappraised at the end of the nineteenth and beginning of the twentieth century. Constable mainly explored the secrets of the air, while Turner was excited by the magic of sunlight. Unusual ways of cropping became increasingly more common. So, for example, Caspar David Friedrich used 'random' cropping to make his landscape paintings monumental and ceremonial. / The sense of desolation, solitude and homelesso ness powerfully motivated the arts of the time. Excluded from the modern bourgeois lifestyle, artists who were not willing to compromise found shelter in nature. Mapping out the realm of the senses appeared to many as the right direction. The landscape could have symbolized man's fate, man's self-discovery in his spiritual transcendence as well as in his infinite pettiness. The Rousseauist philosophical school, which identifies the highest good in nature (and in naturalness), was fast becoming popular at this time. At the same time, a mostly new, less formal mode of expression was being put into practice in landscape painting. 'Everything tends toward landscape, looking for something certain in this uncertainty, and not knowing how to begin,' writes Werner Hofmann, quoting one of Runge's letters on the topic. / The renewed view of the landscape