Haider Edit: Pipagyűjtemény a tápiószelei Blaskovich Múzeumban (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 3. Szentendre, 2005.)
A TAJTÉKPIPAMETSZÉS MŰVÉSZETE A BLASKOVICH-GYŰJTEMÉNY TÜKRÉBEN támogatásukról. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye ó'riz egy ilyen nevezetes pipát. A főúri kastélyok, nemesi kúriák férfibútorán, a pipatóriumon a pipák „mint ékszerek büszkélkedtek" (Tömörkény). Egy-egy különleges metszésű drága példánynak, nagy hozzáértéssel kiszítt pipának, a gondosan válogatott gyűjtemények egy-egy újabb darabjának hamar híre kelt, országos beszédtéma lett, mint arról Mikszáth Kálmán írásaiból is tudunk. A gyűjtemények többsége sajnos szétszóródott. Ma a tápiószelei Blaskovich Múzeum őrzi hazánkban a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye után a második legnagyobb, több mint 200 darabos pipagyűjteményt. A különleges értékű gyűjtemény alapjait Blaskovich Gyula (1806-1850) vetette meg a XIX. század derekán. De már elődei is hódoltak a dohányzás szenvedélyének. Erre utal, hogy dédapja, Blaskovich I. József (1708-1764 k.) Hont megyei alispán és felesége, Dacsó Anna (1731-1778) bátorfalui residentionális házában - a korszerű divathoz igazodva - a férfiak számára kialakított lakrészek között helyet kapott a különálló dohányzóhelyiség az inventárium tanúsága szerint. Fiának, Blaskovich Pál (1733-1802) tábornoknak a hagyatéki leltárában díszes fegyverei mellett hat pipát is említésre méltónak találtak. 6 forintra értékelték 3 tajtékpipáját, kettőre a kupakos tajték-, 18 krajcárra a fekete cseréppipáját. A reformkor nemzeti törekvéseit pártoló, a vármegye politikai színterén ellenzéki szerepet vállaló, műgyűjtő szenvedéllyel megáldott Blaskovich Gyula alispán féltő gonddal óvta nevezetes pipáit. Unokái feljegyzéséből ismert, hogy különös, bár a korszakban cseppet sem meglepő módon ápolta őket. Azért, hogy a pipák megőrizzék patinás színüket, tartósságukat, használni, azaz szívni kellett őket. Ezért az alispán állandó pipaszívót szerződtetett gyűjteményéhez, a megye várnagyának személyében. A családi legenda szerint az egyik választási tisztújítás alkalmából nagy csetepaté tört ki a megyeházán. Az ellenpárt képviselői kidobták a pöfékelő várnagyot az emeleti ablakon. Ő hősiesen teljesítette kötelességét, s bár mindkét lábát eltörte, de a nála levő pipát épségben megmenekítette. Blaskovich Gyula az 1848/49-es hadi események idején antik fegyvergyűjteményét, vadászfegyvereit szobájában elfalaztatta, így napjainkig megőrződhettek. A Pyrker-gyűjteményből vásárolt festmények és metszetek ma is megcsodálhatok a kúria szobáiban. Azonban bab közé fektetett díszes kardjai, antik pipái, melyet más apróságokkal a bútorok titkos fiókjaiba rejtett el, szinte mind nyomtalanul elvesztek. Sajnos nem tudjuk, hogy pontosan mely pipák maradtak meg az ő gyűjteményéből. Az azonban bizonyos, hogy ő képviselte azt a szellemiséget, történeti érdeklődést, amely utódai számára iránymutatóul szolgált. CÍMERES PIPÁK A BlASKOVICH-GYŰJTEMÉNYBEN A pipák egy része a rokonság, az atyafiság, ismerősök tulajdonából ajándék, illetve vásárlás útján, más darabok aukciós vételként kerültek a műgyűjtő Blaskovichok tulajdonába. A műtárgyakat nem csupán anyaguk és művészi kivitelezésük szerint értékelték, hanem különös becsben tartották a neves történeti személyekhez vagy eseményekhez köthető tárgyi emlékeket. Az 1896-os millenniumi kiállításra a gyűjteményalapító fia, Blaskovich II. Gyula 21 tárgyat kölcsönzött, ebből 11 pipa volt. A családi hagyomány szerint több darabról tartották, hogy II. Rákóczi Ferencnek (1676-1735) - aki köztudottan erős dohányos volt -, vagy a fejedelemmel kapcsolatban álló személyeknek a tulajdonába tartozott egykor. A millenniumi rendezőbizottság csupán egy pipát fogadott el hitelesnek, az úgynevezett Bercsényi-pipát (67. 271.). Ezt külön vitrinbe, a Rákóczi-ereklyék közé helyezték el. Ma már ez a megállapítás sem tartható. A történelmi múlt tisztelete, a buzgó hazafias érzület ösztönözte a korszak romantikus historizmusának szellemében a pipák köré szövődő legendák születését. E pipák - stílusuk, ötvösjegyük alapján ítélve - a XVIII. század végén vagy a XIX. században készülhettek. A mai kutatás számára a legendák kritikai vizsgálata, a valós kritériumok megállapítása az egyik fontos feladat. A gyűjtemény legkorábbi darabja - a családi hagyomány szerint - az úgynevezett Rákóczi-pipa, vagyis az Esterházy-pipa (67. 228.). (Ezt a pipát a millenniumi kiállításra nem voltak hajlandók bevenni a rendezők. Ez lenne az a pipa, amelyet Grassalkovich Judit, a címerszerző Blaskovich Sámuel felesége hagyományozott a családra, mint a fejedelem által használt pipát. Blaskovich József pedig később, történeti értéke miatt, egy bikát és hat tehenet adott érte rokonának váltságul.) 15
