Haider Edit: Pipagyűjtemény a tápiószelei Blaskovich Múzeumban (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 3. Szentendre, 2005.)
A TAJTÉKPIPAMETSZÉS MŰVÉSZETE A BLASKOVICH-GYŰJTEMÉNY TÜKRÉBEN Az inventáriumok sajnos sehol nem említenek pipákat, csupán Blaskovich Pál hagyatéki leltárában, de ott sem részletes leírással. Annyi valóban bizonyos, hogy a gyűjtemény egyik legrégebben készült pipájáról van szó. Az ezüstözését Matthias Kuhnert készítette Pesten 1785-86 körül, a pipa is minden valószínűség szerint ez idő tájára datálható. A heraldikai motívumok és az EF monogram valóban utalhatnak Esterházy Ferencre, a pipa tulajdonosára. Személyét azonban nem Rákóczi korában kell keresnünk, hanem a XVIII. század végén. Az adott időszakban több választásunk is lehet. Ma még azonban nem tudjuk a pontos választ, hogy Esterházy Ferenc (1715-1785) mosoni főispán, királyi főkomornyik vagy inkább a fia, Ferenc (1758-1815) szintén mosoni főispán, a cseklészi Esterházy-ág megalapítója lehetett-e az egykori pipakedvelő. Az ő felesége is Grassalkovich lány volt. A nemesi élet szimbóluma az armális, a címer büszkén hirdette tulajdonosának személyét, származását, előjogait. A pipákon is gyakran találunk címerábrázolást. A XIX. században, miután a címerhasználat funkciója jelentősen megváltozott a középkori, úgynevezett „élő" heraldika korszakához képest, a címertan korábban szigorú szabályait olykor kötetlenebb módon alkalmazták. Az ábrázolási hely szűkössége, a mester tehetsége szintén befolyásolhatta a heraldikai elemek módosulását. Az Esterházy családtól származó pipán csupán a címerkép ágaskodó, koronát viselő, szablyát és három rózsaszálat emelő griff alakja jelenik meg a grófi korona alatt a befoglaló pajzs nélkül. A Szinnyei Merse család címerével díszített fapipa (67. 364.) vagy a Keglevich- (67. 297.), illetve a Beniczky-címeres pipa (67. 241.) viszonylag hűen követi az ismert címerábrát. Az ebeczki Blaskovich család ismert címeréhez képest viszont a pipán (67. 290.) módosulás történt. A pajzsfő felett sisakdíszként megjelenő aranyos trombita motívuma váratlanul, heraldikailag helytelenül a pajzsba került a hármas dombról fakadó háromágú rózsatő fölé. Ilyen címerváltozatról nincs ismeretünk. A pipametsző talán úgy vélte, hogy minden fontos elemet megtartott, s a faragvány kompozíciójába csak így illett bele a trombita. Sok esetben a tulajdonos azonosítására szolgáló címer, címerelem megfejtése ma már igencsak gondot okoz. Ezért kritikával kell fogadnunk a jó szándékú, de a tudomány szempontjait gyakran regényes elképzelésekkel helyettesítő megoldási javaslatokat. Például a családi hagyomány szerint Beleznay János tábornok pipájának tartott darab (67. 247.) eredeti tulajdonosa valószínűleg még ismeretlen számunkra. Bár a csepp alakú javításban valóban a Beleznay-címer sisakdíszének vitézéhez hasonló figura jelenik meg. A pipát díszítő címerben a felröppenő, karmai közt kardot, illetve keresztbe tett nyilakat, villámokat (?) emelő sast szabályos csücskös talpú pajzsban ábrázolják. A Beleznay-attribúció kevéssé támogatható, hiszen annak pajzsában ágaskodó oroszlán jelenik meg. Hihetőbbnek tűnik a Csáky-címer tatárfej-ábrázolásának azonosítása a 67. 250. leltári számú pipa tajtékba metszett, medalionba foglalt portréjával. A tulajdonost elképzelhető, hogy a Csáky család körében kell keresnünk, de inkább a XIX. században. FORMA, STÍLUS, IKONOGRÁFIA A Blaskovich-gyűjtemény pipái nyomán kibontakozik előttünk a pipakészítő művészi kisipar termékeinek formagazdagsága, sokszínűsége. Találunk közöttük tömegárut, egyszerűbb, felületi díszítés nélküli, az esztergált forma nemes eleganciáját érvényre juttató típusokat és gyönyörű, faragott piparemekeket is. Magyarországon kezdetben a XVII. századi cseréppipáknál a törököktől átvett rövid nyakú, kicsiny fejű csibukforma honosodott meg. Ez az évszázadok folyamán végig kedvelt maradt, a XIX. század második felében hosszú, díszes, borostyánszopókás pipaszár dukált hozzá. A hosszabb, egyenes fejű, rövid nyakú magyar pipatípus formája ebből alakult ki. A zárt, lapos tárcsa alakú német ulmi pipa a XVIII. század elején jöhetett létre, egyik variánsa az alsó rész állatalakos kialakítása, amikor egy ún. cethal szájából nő ki a pipatest felső része. A kutatók szerint a magyar pipaforma is hatással volt a változatos ulmi formák létrejöttére. Ruhla szintén neves német pipakészítő központ - feltehetően innen ered a vaskos, hasas forma. A porcelánpipák használatával terjedt el a vízzsákos pipa, amely három részből áll (pipafej, vízzsák, szár). A hattyúnyakú pipa jellegzetessége, hogy a nyak hosszan, ívben elhajlik a fejtől. • i6
