Dr. Erdősi Péter - Dr. Mazányi Judit szerk.: Lombard reneszánsz. A bergamói Accademia Carrara festményei (PMMI – Ferenczy Múzeum kiadványai, 28. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)

II. Giovanni Valagussa — Simone Facchinetti: Lombard reneszánsz festészet / Lombard Renaissance Painting - 8. Cremona és Brescia: az új stílus jelentkezése az alsó Pó-síkság térségében

Francesco Casella: Szent István vértanúsága, 1517. jelezve. Milánó, Brera Francesco Casella: The Martyrdom of St. Stephen, 1517. Signed. Pinacoteca di Brera, Milan I * \ 3. Girolamo Romanino: Pásztorok imádása Budapest, Szépművészeti Múzeum Girolamo Romanino: The Adoration of the Shepherds Museum of Fine Arts, Budapest az éppen fénykorát élő Velence gazdasági hatalmához kötődik. A „lombard realizmus" tehát leginkább Brescia és Cremona térségében alakul ki, de bergamói példák is ismeretesek, nem csupán a művészek köréből, hanem a későbbi műgyűjtés kapcsán is. Egészen a cinquecento második feléig, Giovan Battista Moroni fellépéséig kell várnunk, mire ez a valóság iránti érzékenység meghonosodik a bergamói festészetben. Moroni festészete igen magas színvonalú volt ugyan, ám egyértelműen a portréra összpontosult. A következő évszázadokban olyan rendkívüli alkotók folytatják tovább Moroni művészetét, mint Ceresa a seicentóban, vagy fra Galgario a settecentóban, sőt Giovanni Carnovali, másként il Piccio az ottocentóban. Úgy tűnik, hogy a nagy bergamói műgyűjtők körében viszont éppen azért nem vált igazán népszerűvé a Pó-síkságról érkező és a környező városokban fejlődésnek indult „új stílus", vagyis az ún. „maniera moderna", mert túlságosan is büszkék voltak arra, hogy Lotto egykor megtisztelte városukat a jelenlétével, s ezért sok minden foglalkoztatta őket, csak a maniera moderna nem. Giacomo Carrarának bizonyára ez volt a véleménye, Giovanni Morelli pedig más korokat, más területeket tanulmányozott, a toszkán quattrocentót és a flamandokat. A három nagy gyűjtő közül, akiknek a hagyatéka az Accademia Carrarát gazdagítja, úgy tűnik, egyedül Guglielmo Lochis figyelt fel ennek a helyi jellegű és vidékies kifejezésmódnak a történetére. Bergamo szülörteként Lochis a 19. században már tisztán látta azt, hogy a város számára milyen nagy jelentősége volt a portréfestészet tradíciójának, s ezért is szerzett inkább a Pó-síkság festészetéből portrékat, keveset ugyan, de nagyszerűeket. Ilyen például a cremonai Altobello Melone műve, a Nemesember arcképe (1. kép), amelyen a romantikus képzelet Cesare Borgiát vélte felfedezni, vagy egy másik, azonos című portré, melyet újabban Francesco Prata da Caravaggiónak tulajdonítanak. Az Accademia Carrara gyűjteményében így hát nem sok mű képviseli a lombardiai reneszánsznak ezt az utolsó szakaszát, amely a nagyszabású, klasszicizáló és monumentális reneszánsztól eltérő jellegű volt, másfelől viszont a későbbi északi festészet néhány érdekes fejlődési sajátosságának a bölcsőjeként említhető. Ezt igazolta 1953-ban a Roberto Longhi által sokatmondóan A valóság festői Lombardiában: a cinquecentótól a settecentóig címmel megrendezett, emlékezetes milánói kiállítás is, amely a modern művészettörténet egyik fordulópontjának tekinthető. Az Accademia Carrara gyűjteményének vonatkozó részében azonban gyakoribbak a kevésbé ismert, vagy problémás attribúciójú művek, s ilyenek a jelen kiállításon bemutatott képek is. Ezt a részt a korszak legelejéről, az új század első évtizedéből származó remekmű nyitja, Altobello Melone: Madonna a gyermek Jézussal és Keresztelő Szent Jánossal című képe (Kat. sz. 44-). E festményen a felcsillanó fények és az antikizáló redővetés még a Cima da Co-