Dr. Erdősi Péter - Dr. Mazányi Judit szerk.: Lombard reneszánsz. A bergamói Accademia Carrara festményei (PMMI – Ferenczy Múzeum kiadványai, 28. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)

II. Giovanni Valagussa — Simone Facchinetti: Lombard reneszánsz festészet / Lombard Renaissance Painting - 8. Cremona és Brescia: az új stílus jelentkezése az alsó Pó-síkság térségében

negliano, továbbá a dokumentálható cremonai kapcsolatokkal rendelkező Bartolomeo Veneto nyomdokain haladó venetói hatások egyértelmű jelei. A Pásztorok imádását ábrázoló szép táblaképet (Kat. sz. 45.) viszont a cremonai iskolának szokás tulajdonítani. A jelenet, melynek középpontjába a földre fektetett Jézust imádó Mária és József alakja kerül - amint az már korábban Foppánál is látható volt -, vidéki epizódként hat a viseltes gúnyában érkező, zavartan gesztikuláló, rusztikus figurák miatt. Valami északiasságot érezhetünk a ruhák és a kiegészítők (a vállon átvetett kulacs, a frizurák, lábbelik), sőt a háttér precíz kidolgozásában. A háttér elrendezésének szuggesztív hatása a közvetlenül az előtérben megjelenő építészeti elemeknek, s a távoli panoráma felé történő megnyitásnak köszönhető. Talán egy kevésbé ismert cremonai festő, Francesco Caseila művéről van szó, aki szívesen merített ihletet Dürer metszeteiből. Ismerjük egy szignált és 1517-re datált, ma a milánói Brerában látható Szent István vértanúságát ábrázoló oltárképét is (2. kép). Ehhez a cremonai környezethez köthető az az íves táblakép is, amely a cremonai püspöki kápolna egy kisebb oltárát díszítette, és Szerit Istvánt Szent Balázs és Assisi Szent Ferenc társaságában ábrázolja (Kat. sz. 46.). Ez Galeazzo Rivelli, másként Delia Barba egyetlen biztosan azonosítható alkotása, amelyen szerepel a művész aláírása és az 1524-es dátum. A szentek nagyon is élőnek, sőt szinte már-már neveletlennek látszanak, amint egymással versengenek, hogy az első sorba kerülhessenek a túl szűkre szabott színpadtérben. Ennél több problémát vet fel a Hölgy portréja című kép (Kat. sz. 47-), mely egy pufók, álmos lányt örökít meg, ünneplő ruhában. Vitatott, hogy a festmény venetói területen, vagy esetleg Bergamóban készült-e, ám az kétségtelen, hogy a figura lekerekített és szabályos formáival Zenale művészetéből indul ki, míg őszinte, és egyáltalán nem idealizáló realizmusával mintha már Galeazzo Campi, vagy inkább a nála fiatalabb, a cinquecento második évtizedének végén alkotó Lorenzo de Beci műveire emlékeztetne. E befejező rész lezárásaképpen röviden Brescia felé is kitekintünk A pásztorok imádása című festménnyel (Kat. sz. 48.), melyet Giovanni da Asolának tulajdonítottak. Asola Velencében tevékenykedett a cinquecento első három évtizedében, de művészetében ötvözte a fiatal Tizianótól és a Dossótól származó hatásokat: ezek alapján - ha nem is egészen meggyőzően - valószínűleg neki tulajdoníthatjuk e művet, amelyen határozottan Romaninóra utaló jegyek is felfedezhetőek (3. kép). Valóban, egykot maga Lochis is e bresciai festőnek tulajdonította a képet. A nem teljesen tisztázott attribúciójú kép mellé társuló festmény azonban jól felismerhetően a Morettóként is ismert Alessandro Bonvicino alkotása, aki a bresciai dóm orgonájának 1515-ben elkészült szárnyára festett művével hívta fel magára a figyelmet (ez utóbbi ma Loverében, a Santa Maria in Valvendra templomban látható), a kiállításon azonban egy késői, 1540 körűire, vagy talán még későbbre datálható művével van jelen (Kat. sz. 49.). Ez a festmény emblematikus formában le is zárja a kiállításon bemutatott történetet, hiszen - feltehetően - Leonardo egyik ötletét fejleszti tovább az előtérben játszó gyermekek alakjának ábrázolásával, míg a Szent József figurájában megörökített donátor már olyan új tematika irányába nyit, amelyet majd többek között Moroni - a cinquecento második felének legnagyobb bergamói festője - alkalmaz előszeretettel. Giovanni Valagussa