Dr. Erdősi Péter - Dr. Mazányi Judit szerk.: Lombard reneszánsz. A bergamói Accademia Carrara festményei (PMMI – Ferenczy Múzeum kiadványai, 28. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)
II. Giovanni Valagussa — Simone Facchinetti: Lombard reneszánsz festészet / Lombard Renaissance Painting - 8. Cremona és Brescia: az új stílus jelentkezése az alsó Pó-síkság térségében
Amint láttuk, Leonardo hatása meghatározó volt egy egész milánói festőgeneráció számára. Jóval nehezebb viszont megítélni, hogy a korábbi helyi tradícióval sok szempontból szöges ellentétben álló formanyelv széles körben elterjedt-e, vagy csak az udvarra és egy arisztokratákból és értelmiségiekből álló körre korlátozódott. A Leonardo-követő festők hamar népszerűvé váltak, ami arra utal, hogy általános tendenciáról beszélhetünk. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez az időszak - amely látszólag oly biztosan és egységesen követett egy ízlést -, egy csapásra véget ért, mikor a milánói hercegség elveszítette függetlenségét az 1516-os noyoni békével, és amikor Leonardo, aki egyébként már évek óta vándorolt Itália-szerte, 1517 januárjában Franciaország felé vette útját. Míg a Leonardo-követők működése lényegében a hercegség fővárosára, és annak legszűkebb környékére korlátozódik, addig Lombardia kisebb városaiban más képzőművészeti fejlődésnek lehetünk tanúi. Különösen igaz ez a régió keleti részére, amelynek fontos városai Cremona, Brescia és Mantova. Ezt a különösen termékeny síkságot, mely már a római birodalom idején is művelés alatt állt, a Pó folyó szeli ketté, s mivel a terület a folyó alsó folyása mentén fekszik, hagyományosan „alsó Pósíkságnak" (Bassa Padana) nevezik, amely Emilia Romagna tartományba is átnyúlik. E területen megmarad, sőt különös erővel éled újjá épp a cinquecento elején a valóság ábrázolásának közvetlenebb módja, amely eleinte az idős bresciai mester, Foppa megoldásait eleveníti fel. Az itt alkotó festők által megjelenített alakok nem olyan ideális, előkelően intellektuális figurák, mint amilyeneket Leonardo kedvelt, hanem hétköznapi emberek: a vidék lakói, a műhelyek mestetemberei, katonák és papok, koldusok és pásztorok, vidéki kisnemesek és kurtizánok, tehát olyan típusok, akik e képeken bibliai történeteket jelenítenek meg, vagy a szentek alakját magukra öltve, azok életét adják elő. A tér sem olyan légies, tiszta és végtelen, mint amelynek ideáját egykot Leonardo magával hozta Firenzéből, hanem szilárdan, konkrétan megalkotott és jól körülhatárolt, ember által lakható hely. Hasonlít Foppa valósághű építészeti ábrázolásaihoz, melyek például a Portinari-kápolnában festett freskóin és későbbi művein is láthatók. Ezeket a fejleményeket azonban nem magyarázhatjuk pusztán a térség politikatörténeti eseményeivel. Nézzük például Brescia esetét. A Viscontiak alatt még fellázadt a milánóiak ellen, de miután az 1428-as ferrarai békével tartósan a Serenissima, a velencei köztársaság része lett, 1. Altobello Melone: Nemesember arcképe Bergamo , Accademia Carrara Altobello Melone: Portrait of a Nobleman Accademia Carrara, Bergamo korántsem volt ellenére ez a függés. Mindazonáltal megőrizte saját kulturális tradícióit, kiváltképp a képzőművészetben. Cremona viszont a lombard városok közül a legerősebben kötődött Milánóhoz, olyannyira, hogy még milánói hozományként is szerepelt, Bianca Maria Visconti személyes tulajdonaként, mikor 1441-ben házasságra lépett Francesco Sforzával. Bergamo esetében viszont még ennyi párhuzamot sem találunk a képzőművészeti folyamatok és a történelmi események között: a város Bresciával együtt a velenceiek birtokába került ugyan, de művészeti szempontból a 15. század folyamán mindvégig - mint láthattuk - Milánóra, és a Sforza állam területén elterjedt ízlésre figyelt. Még a 16. század első éveiben is elsősorban Zenale festészetéből nyernek ihletet az olyan kisebb művészek, mint Antonio Boselli vagy Jacopino Scipioni. Bergamóban majd csak az készteti teljes irányváltásra a tájékozottabb megrendelőket, hogy a városba jön a bergamói születésű, de Velencében, Giovanni Bellini műhelyében tanult Andrea Previtali, majd egy évre rá, 1513-ban a velencei Lorenzo Lotto is megérkezik. E változást talán az is elősegíti, hogy a régi földbirtokos, Milánó-barát arisztokrácia helyére fokozatosan egy új, kereskedő- és kézművesréteg lép, amely