Csukovits Anita - Forró Katalin szerk.: Duna. Az ember és a folyó (PMMI kiadványai - kiállítási katalógusok 27. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008)

HAJÓZÁS ÉS KERESKEDELEM A Dunakanyar települései a vízi közlekedés és áruszállítás szempontjából kedvező földrajzi fekvésűek. A nehéz teherrel lefelé, a víz folyásával ereszkedhettek. A hajókat fölfelé emberi vagy állati erővel vontatni kellett. (Egy ló hetvenszer nagyobb terhet húz el vízen, mint szárazföldön.) A vontatóút hol az egyik, hol a másik parton haladt, a part és a sodrás függvényében. A karbantartott vontatóutakat a kataszteri térképeken is jelölték. A vontatás és különösen az. egyik partról a másikra váltás komoly szaktudást igénylő feladat volt. A lóval való hajóvontatás a 20. század első felében még élő gyakorlat volt, legtovább a Szentendrei sziget mellékén élt. Árujukat a fővárosi piacokon eladva az üres dereglyét a falvak lakossága maga vontatta föl. A dereglye nagy, lapos fenekű, sekély merülésű ladik, melyen — Váctól Megverig - a lakosság piacra szánt áruit szállította. A dunai hajókon sok váci hajós szolgált, de önálló hajósgazdák is éltek szép számmal a városban. Ok főként vásározók áruit szállították, ezért hajóikat hetihajóknak, kofahajóknak, magukat pedig általában női névre keresztelt hajóikról ,,Pannihajósoknak ' nevezték. Az I9I0-es évekig közlekedtek a fedeles, zsmdelvtetős gabonaszállító bárkák, melynek orrtőkéje csigavonalban kifaragott volt. Innen kapta a bőgőshajó nevet.