Csukovits Anita - Forró Katalin szerk.: Duna. Az ember és a folyó (PMMI kiadványai - kiállítási katalógusok 27. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008)

A DUNAKANYAR ÚJRATELEPÍTÉSE A török kiűzését követően a hajdan virágzó Vác romokban hevert. Vác püspöki székváros volt — bár a püspök ekkor még Gvőrből adta ki utasításait - s a betelepítést is elsősorban a püspök-földesúr szorgalmazta és irányította. „Először szláv telepesek, majd német jövevények kezdtek letelepülni a városban, apró házakat építettek a romok közé, amint kit-kit a véletlen, vagy jótetszése irányított." - írta a kortárs Bél Mátyás 1686-ban. A német betelepülés feltehetően csoportosan történt. Erre példa az a szerződés, amelyet 1689. augusztus 2I-én Bendő István a váci püspök teljhatalmú megbízottja kötött a Muntcrkőnig városában lakó Conrad Büllau-val. A szerződésben Conrad Bullau vállalta, hogy városából katolikus német telepeseket hoz. Vácra. A szerződés szerint az újonnan érkező telepesek — akik a korábban a törökök által lakott északi városrészben kapnak telket - három évig adómentességet éheznek, s mentesülnek a „paraszti szolgálat és közműn kák" alól is. A török kiűzését követő stabilizáció, a ked vezmenve kkcl járó szervezett betelepítések következtében a város népessége a 17- század végén ugrásszerűen nőtt. A növekedés — bár korántsem egyenletcsen — a 18. században is megmaradt. 1688 és I699 között a lakosság száma csaknem négyszeresére, 235 tőről 900 lőre nőtt. Ez a növekedés nagyarányú betelepülést mutat. Ebben az időben a lakosság nagyobb része már nem őslakos váci, hanem telepes. 1699 és I7I5 között a növekedés üteme hirtelen lelassult. Az újjáépítő munkát a