Bodonyi Emőke szerk.: Albrecht Dürer és kora – I. Miksa császár diadalmenete (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 15. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Kelet-Szlovákiai Múzeum, Kassa, 2006)

I. Miksa császár diadalmenete / The Triumph of Emperor Maximilian I

7* Miksa császár diadalmenete Motto: Alii bella gerunt, tu Austria felix, nube! Háborúzzanak mások, te, boldog Ausztria, házasodj! A Kelet-Szlovákiai Múzeum terjedelmes grafikai osztályának Henszlmann Imre hagyatékából származó 45 lapja I. Miksa császár diadalmenetét és a diadalkocsi egy részét ábrázolja. Az elérhető eredeti grafikákkal összevetve megállapítható, hogy a 45 lap többnyire 18. századi reprint, melyet Adam Bartsch adott ki 1796-ban. I. Miksa császár (1459-1519) osztrák főherceg, 1486-tól római király (apja, III. Frigyes halála után lépett a trónra 1493-ban). 1508-tól a Német-Római Birodalom császára. Előrelátó házassági politikájával erősítette és növelte a Habsburg dinasztia érdekeit. Annak ellenére, hogy a birodalom neki köszönhette a régi keletű germán világuralmi álom felélesztését, I. Miksa császár túlságosan szegény volt ahhoz, hogy más urakodókhoz hasonlóan márvány vagy arany emlékművet állítasson magának. Az állandó katonai hadjáratok és az örökösödési viták, de legfőképpen a német hercegek vonakodásának köszönhetően állandó anyagi nehézségekkel küzdött. Ezért vésnököket bízott meg, hogy dicső tetteit monumentális grafikai gyűjteményekben és allegorikus illusztrációkban megörökítsék. Reneszánsz uralkodónak tartotta magát, utolsó lovagnak, támogatta a tudományt és a művészeteket, csodálta a lovagi múltat, a hősi mítoszokat és annak alakjait. Erről tanúskodik az a két szobor is, melyek innsbrucki síremlékénél áll őrt (azonban ő nem ott van eltemetve), és amelyek a legendás Artúr királyt, illetve a germán Dietrichet ábrázolják. Talán ezért is szerette volna tetteit a római birodalom császárainak mintájára diadalmenettel megörökíteni. Mind a Diadalkapu és a Diadalmenet, mind a Diadalkocsi I. Miksa császár megrendelésére készült, és ő maga is személyesen részt vett egyes motívumok tervezésében. Az egész diadalmenetet 147 fametszet alkotja (Bartsch az 1796-os kiadásában mindössze 135 lapot említ) és hossza 540 cm. Szerzőként szerepel Albrecht Dürer, Albrecht Altdorfer, Hans Springinklee, Hans Burgkmair, Leonhard Beck, Hans Schäufelein, Erhard Schön és Hans Dürer, A San Francisco-i Múzeum leltárában Albrecht Dürer allegorikus kocsi metszetei H. Springinklee-nek vannak attribuálva. Valószínűbb azonban, hogy Springinklee csak fametszőként dolgozta fel Dürer mintáit. A császár és a kísérő szövegek szerzője, Willibald Pirckheimer közötti levelezésből, és az utolsó metszeten található, a szerzőre történő utalásból bizonyosra vehetjük, hogy a „Nagy diadalkocsi" nyolc metszetének szerzője A. Dürer, és valószínűleg részben a „díszkíséret" 24 lapjának is. Ebben az Emperor Maximilian I (1459-1519) was an Austrian archduke, Roman king from 1486 (he succeeded to the throne after his fathers, Frederic III, death in 1493). He became the Emperor of the German-Roman Empire from 1508. He strengthened and increased the sphere of interest of the Habsburg dynasty with his farsighted marriage policy. Though Maximilian I was an emperor whom the empire should have been grateful to for his reviving the old dream of German origin for world hegemony, he was too moneyless to erect a monument made of gold or marble for himself as other emperors had done. The permanent campaigns and debates of succession and, most of all, the German dukes' reluctance weakened his financial position. Therefore, he ordered engravers to immortalize his glorious deeds in monumental graphic collections and allegorical illustrations. He regarded himself as a Renaissance emperor, the last knight. He supported science and arts, admired the age of chivalry, heroic myths and its heroic figures. This attitude of his is testified by the two statues standing on guard at his sepulchral monument in Innsbruck (though he is not buried there), which depict the legendary King Arthur and the German Dietrich. It may have been for this reason as well that he would have liked to immortalize his deeds with a triumphal process on the pattern of the emperors of the Roman Empire. Both the Triumphal Arch with the Triumph and the Triumphal Car were made on the order of Emperor Maximilian I, who took an active part in planning some of the motifs himself The whole triumph consists of 147 woodcuts (Bartsch mentions only 135 sheets in his edition of 1796) and the cycle is 540 cm long. Among the artists we can find Albrecht Dürer, Albrecht Altdorfer, Hans Springinklee, Hans Burgkmair, Leonhard Beck, Hans Schäufelein, Erhard Schön and Hans Dürer. In the records of the Museum of San Francisco the allegorical car prints of Albrecht Dürer are attributed to H. Springinklee. However, it seems more probable that Springinklee as a woodcutter just elaborated Dürers patterns. On the basis of the correspondence between the emperor and Wilibald Pirckheimer, the author of the accompanying texts, and from a reference to the author on the last print, we can conclude that the artist of the eight engravings titled "Great Triumphal Car" is Dürer and, at least partly, he may have contributed to the 24 sheets of "the guard of honour". In this case, Dürer may have given patterns because the prints themselves bear the traces of H. Burgkmair and Hans Springinklee (in our case the nine sheets depicting the Triumphal Cars are concerned). The Triumph — the work debated by several art historians - may have been created in 1508 on the basis of the dating on one of Hans Burgkmair s engravings, which describes the march of the nations of Calicut, with the king (Cockhin) taking the lead.