Verba Andrea szerk.: Új természetkép. A tájábrázolás változása az 1930-as és 40-es években (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 8. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2004)
Kopócs Anna: Új expresszivitás. Megyjegyzések a szentendrei művészek és a KUT 1930-as évekbeli kapcsolatához
t míg a szín és a vonal összhangba hozása Barcsaynak csak az évtized közepére sikerült (Bene Géza: Falusi utcarészlet, 1934, kat. sz. B/88.). lA A közös gondolkodók sorát gyarapította Gadányi Jenő is, aki a harmincas évek első felét nyaranként a nógrádi Drégelypalánkon lévő családi nyaralóban töltötte, Noha harmincas évekbeli tevékenységét végig a két szélső pólus, azaz az ábrázoló és a nonfiguratív megjelenítés közötti ingadozás jellemzi, alapvetően a teljes feloldódás, az intellektus kikapcsolása, a későbbi képeknél megfigyelhető ,.vegetatív" elmerülés egyelőre várat magára, Gadányi a harmincas évek nagy részét formai kísérletezéssel töltötte, néhány kivételes, a békásmegyeri korszakot megelőlegező alkotás kivételével spekulatívan, állandó kontroll alatt dolgozott. A változás az évtized végére következett be. 15 Ekkor hagyott fel a nonfiguratív képek festésével, éppúgy a geometrizáló, kubisztikus képépítéssel is, amely a harmincas évek közepén született látomásos tájképeinek is jellemzője volt. Művészete a háború által vált személyessé, egyúttal a közös tapasztalat tette rokonná festészetét másokéval. Ennek a periódusnak egyik legfontosabb műve a Fekete táj (1942, kat sz. B/89.) című alkotása, melynek öt évvel később a jó barát Vaszkó Erzsébet adta parafrázisát (Erdő széle, 1948). A negyvenes, ötvenes évekre jellemző kompozíciós képtípus, ahol a természeti motívumok, mint egy sűrű, bonyolult szövevény körbe fogják, átmeg átszövik a kompozíciót, itt alakult ki. A táj átlényegült, antropomorfizálódott. Gadányi kikerült az intellektus hálójából, lényegében visszatért az I 927-ben párizsi akvarelljeinél már egyszer megtalált Gadányi Jenő: Fekete táj, 1942 (kat.sz. B/89.) formavilághoz anélkül, hogy a posztimpresszionista látványfestéshez kötődött volna. Az ilyenfajta önfeloldódáshoz történelmi kataklizma volt szükséges Gadányi esetében. Ahogyan a legismertebb és egyben legmegrázóbb későbbi Gadányi képek (Fantasztikus táj, Kukoricás, Látnók) hátterében is a kiszámíthatatlan történelmi folyamatokban résztvevő egyén szorongása áll. ,,A művész a világból és a társadalomból ható erőket hozza napvilágra a műalkotásban, pontosan élő korának megfelelően."- írta jegyzetében. 16 Ez a társadalmi elkötelezettség Dési Huber István műveiben manifesztálódott a legerősebben. Tájai szociális tartalommal telítődtek, az ember alkotta ipari világ keretként feszült rá a mögötte geometrikus rendben meghúzódó tájra (Óbudai gyár, kat. sz. B/87.). A harmincas évek közepén festett művei alapján Bene és Barcsay között húzható meg a helye. 1936-ban rajzolt erőteljes erdőképén már egy másfajta, expresszív szemlélet mutatkozik meg (Fák, 1936, kat sz. B/86.). ÚJ EXPRESSZIVITÁS „Kmetty festői felszabadulása a magyar művészet ifjabb rétegeinek új, expresszív megmozdulásával esik egybe. Jelentős tünet ez, amelyen érdemes elgondolkodni..."- jellemezte Kmetty János festészetét Kállai Ernő 1937-ben. 17 Feltehetően Kállai azokra a fiatalokra gondolt, akik a Tamás Galéria Mai fiatalok kiállításán szerepeltek, művészetük közös karakterét az „új expresszív lendület" festői magatartásában határozta meg. 18 Ez az új expresszivitás már nem feltétlenül stílust, hanem alkotói hozzáállást (esetleg világnézetet) jelöl, amely a legpregnánsabb módon a tájfestészetben manifesztálódhatott. Az izmusoktól való felszabadulás folyamatára utal, amelyet a „természetesség" és az erőteljes művészi kifejezés vágya motivált. Ez éppúgy érvényes Kmetty művészetére, mint a fiatalokéra. Szentendre, Bánk, Diósjenő, Zebegény, az erdélyi tájak fontos természeti helyszínek a harmincas, negyvenes évekből. Nagy István művészete is felértékelődött erre az időszakra - akit részben halála akadályozott meg abban, hogy Barcsayék választott csillaga legyen. Halála előtti évben, 1936ban a KUT-ba történő törzstaggá választása megkésett rehabilitációjának kezdetét jelentette. Életművének késői felfedezése egyben metaforája a megváltozott művészi szemléletnek. ,,Míg élt, kevesen tudtak róla és még kevesebben szerették. A konzervatívoknak túl nyers volt, a haladóknak túl avitt: pedig nem volt se ez, se az" - festő volt, írta róla nekrológjában Dési Huber István. 19 Átlényegített erdélyi hegyei, szegényember portréi a harmincas években válhattak aktuálissá. Konstruktív tájfelfogása, tömörítő, szűkszavú művészete,
