Verba Andrea szerk.: Új természetkép. A tájábrázolás változása az 1930-as és 40-es években (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 8. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2004)

Verba Andrea: Új természetkép. A tájábrázolás változása a 1930-as és 40-es években

A temperaképek mellett Bene és Paizs Goebel is számos akvarellt készített, 1935-ben mindketten részt vettek a Tamás Galéria akvarell kiállításán.

33 Bár Bene nem volt tagja a szentendrei művésztelepnek, barátságuk folytán Paizs Goebellel rendszeresen látogatták egymást, a 30-as évek végén időnként Benééknél együtt is akvarelleztek.

34 Bene 1937 és 1942 között többször dolgozott Szentendrén.

35 Ennek az időszaknak egyik legkorábbi, ismert alkotása az Asszony a házak előtt (1938, kat. sz. III./55.), valamint a Szentendre (1941, kat. sz. III./53.) c, kompozíció, amelyeket kiállításunkon - élve a ritka lehetőséggel - Paizs Goebel két, azonos címet viselő, a Ferenczy Múzeum tulajdonában lévő alkotásával (Tavasz Szentendrén, 1938 és 1940 k., kat. sz. 111/52., 51.) és egy magántulajdonban lévő akvarelljével (Gyümölcsöskert, 1940 k, kat. sz. III./54.) együtt mutatunk be. Az egymásra érzékenyen rezonáló, ragyogó színvilág és mély belső rokonságot tükröző szemléletmód mellett a művek híven őrzik az autonóm fejlődés adta, egyéni karakterüket. Bene széles ecsetvonásokkal modellált, síkban tartott, mégis kerekded formákból építkezik. „Akvarelljei tüzes, lángoló színekben ragyognak, s a leegyszerűsített formákat architektonikus zártsággal kötik erőteljes, nagyvonalú, szerkezeti és térhatást egyképp hangsúlyozó egységbe. Tiszta festőiség, természetben való elmélyedés, a tájjelenségek átérzése jellemzi Bene piktúráját.. ,"

36 Paizs Goebel nyúlánkabb, vertikális karakterű formarendjét lángnyelvszerű, izgatott lobogású ecsetkezelés kíséri. „Ez a differenciált, maximálisan felfokozott színvilág azonban sohasem válik öncéllá. Mindig csak eszköz marad, hogy segítségével a művész a legapróbb részletekig kitapogassa és napvilágra kényszerítse a dolgok mélyéletét, az anyag rejtett struktúráit. Paizs Goebel nem a hódító fölényes magatartásával, hanem a hívő lélek mély ájtatosságával és alázatával közeledik a természethez. Tudja, hogy minden talpalatnyi föld kibogozhatatlanul bonyolult és talányos. Végtelen szeretettel és türelemmel járatja szemét és fantáziáját a mikrokozmosz labirintusszerűen egymásba fonódó ösvényein." írja Kállai a festő 1943-as Alkotás Művészházbeli kiállítása kapcsán.

37 Míg llosvai Varga István és Bene Géza 1935-1936 táján készült munkáin a kompozíció viszonyítási pontja a hazafelé ballagó, „agyagból gyúrt" földműves vagy asszonyalak, addig Paizs Goebel és Bene 30-as évek végén készült alkotásain a figura egyre inkább belevész a buja vegetáció szövevényes világába. Akvarelljeiken a lángoló narancsokba öltözött, violaszín árnyékot vető gyümölcsöskertekben mintha a közelgő, nagy kataklizma előtt utolsót lobbanna a természet aranykort idéző harmóniája. A kompozíció irizáló felületeket adó, gazdag színátmeneteit a kor kritikusai gyakorta mély zengésű, zenei akkordokhoz hasonlítják. Bene és Paizs Goebel akvarelljeinek oldott színvilágával elsősorban Arnos Imre és talán Deli Antal: Nő kutyával, 1942 (kat.sz. II./19.) meglepő módon, Barcsay Jenő néhány korabeli alkotása mutat rokonságot (Arnos Imre: Szentendre, 1938 k.; Barcsay Jenő: Szentendrei táj, 1937, kat sz. 111/48; B/83.). Arnos átszellemült, sétáló nőalakot ábrázoló, nosztalgikus hangvételű lapja (Szentendrén, 1938-39 k, kat. sz. B/84.)

38 légiesebb, Barcsay meleg fényű, telt színekből építkező, hasonló tematikájú akvarelljének (Kert vörös oszloppal, 1937, kat. sz. Ili/56.) lendületes, summázó ecsetvonásai pedig gyöngéd lírával telítődnek.

39 Barcsay az 1940-es évek elején, amikor Észak-Erdély Magyarországhoz tartozott, sokszor hazalátogatott Némára. „Teljes festőfelszereléssel mentem mindig (haza). Néma nagyon szép fekvésű falu, sokat dolgoztam ott akkor. Kentem a festéket vastagon, expresszív dolgokat csináltam. De technikailag nem voltak szépen előadva. (..)".

d

° E korszak kevés fennmaradt műve közül való az 1942-es KUT kiállításon is szereplő Némái dombok (1938, kat. sz. B/85.) c. festmény, amelynek testes faktúrájú, matt felülete szinte elnyeli a fényt és a színeket. Ezt a periódust azonban Barcsay nem érezte folytathatónak, palettájának színesedése talán ennek a felismerésnek is köszönhető. „Ezek után a képek után nagyon kívántam az oldottabb piktúrát. (...) Kívántam a festőibb megoldást, a formáknak, vonalaknak, színeknek puhább megjelenítését. Jólesett, hogy a vásznon minden megkötöttség nélkül, szabadon ereszthetem az ecsetet.".

41 A művész 1943-as csoportkiállításon szereplő művei kapcsán már erről a jelentős változásról számolt be a kri-