Verba Andrea szerk.: Új természetkép. A tájábrázolás változása az 1930-as és 40-es években (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 8. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2004)

Verba Andrea: Új természetkép. A tájábrázolás változása a 1930-as és 40-es években

egyetlen út vezetett. A 40-es évek második felében jobbára az Európai Iskola csoportjához kapcsolódó művészek igyekeztek újrafogalmazni a természethez fűződő művészi hitvallásukat. A művek tanúsága szerint az alkotók többsége olyan szintézisre törekedett, ahol ,,a műalkotás nem nélkülözheti sem az elvont, sem a tárgyi formát."

11 A tárgyi világ fragmentumaiból építkező kompozíciók egyaránt tükrözik az absztrakt tendenciák és a szürrealizmus hatását, de a képeknek ezzel együtt elsősorban a művész természeti formára rezonáló belső érzékenysége kölcsönzött egyéni karaktert. Az ,,új természetkép", hasonlóan a Kállai Ernő által 1944-ben bevezetett ,,új romantika" fogalmához

12

, a korszak nagyon is létező stíluskülönbségeinek figyelembevételén túl azt a közös nevezőt keresi, amelynek búvópatakként való állandó jelenléte és felfedezése nélkül az „új világkép" nem születhetett volna meg. Gadányi 1948-ban festői pályáját összegezve így fogalmazott: „Kerülő úton, fáradságosan jutottam ahhoz a meglátáshoz, mely a természeti jelenségek felszíne alól nemcsak érzékeinkhez, de leikünkhöz és értelmünkhöz szóló lényeget kívánja kihámozni és formába önteni."

13 Ez az inspiráló természetélményen alapuló, de attól különböző mértékben el is vonatkoztatott természetkép sokarcú jelenség. A kialakulásához vezető út sokfélesége ellenére motivációit és célját tekintve azonban olyan alapelvként értelmezhető belső azonosságok jellemzik, amelyek egymással Barcsay Jenő: Kőhegy, 1931 (katsz. L/1.) egyébként kevéssé érintkező életművekben is megfigyelhetők. Kiállításunk ezért nem pusztán a szorosan vett szentendrei festészet területéről ad válogatást, hiszen a szemléletváltozás ennél sokkal szélesebb körben jut érvényre. Ugyanakkor a téma kibontásában még a szentendrei festészet vonatkozásában sem léphet fel a teljesség igényével. Úgy érezzük, ha egy-egy izgalmas kérdéskör megvilágításával szemléletessé tudja tenni ennek az útnak néhány fontos állomását, akkor már elérte célját. Ennek érdekében válogatásunk négy nagyobb egységben mutatja be a kiállított műveket. Mivel gyakran párhuzamosan futó, egymásra kölcsönösen ható, de nem lineáris módon egymásból következő jelenségekről van szó, a főbb tendenciákat bemutató egységek kronológiai szempontból átfedik egymást. Az időkeretek inkább a vonulatok hozzávetőleges, válogatásunkban képekkel is alátámasztható, kifutási idejét hivatottak jelezni. I. TÁGULÓ HORIZONT - VONALRAJZOK ( 193 I -1944) A korszakban a legtöbb életműben különös hangsúlyt kapnak a tájélményt rögzítő rajzi sorozatok. A különböző stílustendenciák mentén kibontakozó új természetkép legsajátosabb vonásait talán épp ezért ebben a kifejezetten a személyes érzékenységnek és spontaneitásnak teret adó műfajban fedezhetjük fel. Ugyanakkor a Paizs Goebel Jenő: Boglyás táj. 1932 k. (kat. sz. I./3.)