Ikvainé Sándor Ildikó - Sz. Tóth Judit: Évszámos tárgyak Pest megye népművészetében (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 6. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2003)

Bútorok

ben is a parasztház egyik legfontosabb tartozéka volt. A ládában legértékesebb ruháikat, értékeiket tartották az asszonyok. Korábban a nemesi és polgári családok is nagy becsben tartották. Reprezentációs funkciójú tárgy volt. Esküvőkor nagy pompával, vigasság közepette vitték a menyasszony ládáját a vőlegényes házba. A „láda" német eredetű jövevényszavunk. Az asztalosműhelyekből kikerült ládát jelölte, szemben az ácsolt ládát jelentő „szekrény" szóval. Magyarországon az egyik legjelentősebb ládakészítő asztaloscéh a komáromi volt. 1775-ben pl. 29 asztalosmestert tartottak ott számon. Ládáik formájával, festett motívumaik kialakításával, elhelyezésével hoszszú ideig hatással voltak a környező vidékek asztalosaira. A 18. és a 20. század között azonban - nyilván a vásárló közönség ízlésének is megfelelve - többször is változtattak, újítottak díszítési stílusukon. Ezeket a díszítő periódusokat kutatta és tárta fel K. Csilléry Klára, melyek alapján mi is besorolhatjuk datált és főleg datálatlan komáromi ládáinkat. A múzeumi példányok alapján megállapíthatjuk, hogy a komáromi ládákat Pest megye egész területén vásárolták és használták. Múzeumainkban az első komáromi stílusperiódus idejéből, a 18. század első feléből sajnos nincs egy példány sem. A második periódusból, a 18. század végéről viszont három láda is ismert. Néhány év különbséggel készítették őket: 1789 (Nagykőrös), 1793 (Cegléd), 1796 (Aszód). Mindhárom láda alapszíne barna. Mindegyik homloklapján két díszített mező különül el. A nagykőrösi és az aszódi láda teste kisebb. Ezek homloklapját négyszögű, profilozott lécekkel, és kevesebb virágfestéssel díszítették. A nagykőrösi (1789) láda előlapját a két évszázad alatt sajnos átjavították, ezért a festést nem lehet jól értékelni. Az évszáma és tulajdonosának neve viszont fennmaradt a ládafedél belsejében. Hasonlóan a ceglédi ládában is. Az aszódi láda évszámát kívülre, a homloklapra festették, ez maradt meg a legeredetibb állapotban. A ceglédi láda hosszabb és magasabb is, mint az előző kettő. Nagy Varga Vera külön tanulmányban foglalkozott e tárggyal, és kutatásokat végzett a ládát birtokló család eredetévei kapcsolatban is. Kimutatta, hogy Váróczy Erzsébet és férjének családja Cegléd legtekintélyesebb, legvagyonosabb polgárai közé tartozott. A láda nagysága és díszítési módja megfelelt a férjhez menő leány rangjának. Két, véséssel kialakított pajzs formájú mezőben háromágú rózsabokor látható a restaurálással helyrehozott ládán. A rózsák közt egyegy szál harangvirág van. A középső rózsa fehér, a szélsők vörösek. Itt kell bemutatnunk az 1898-as, tehát 95 évvel későbbi pilisszántói ládát, mely tökéletesen felidézi a továbbélő komáromi hatást. Hasonló pajzsban - amely már nem vésett, csak festett - egy tőből kiinduló három nagy fejű virág van, a felső szemrózsa színe különbözik az alsó két vadrózsáétól és köztük kisebb bimbózó ágak láthatók. 1833-as évszámot visel a ládafedél belsejébe írva az egyik ceglédi, feketére, festett, kétfiókos láda. A gazdagabb mezővárosi házakban (Cegléd, Nagykőrös) már a 19. század első felében megjelennek ezek az újfajta bútordarabok, a délnémet vidékek felől terjedő sublótok hatására és mintájára. E ládának datálatlan, egyfiókos párját őrzi a nagykőrösi Arany János Múzeum. Alakja, fekete festése, vésett díszítése megegyezik a ceglédi, 1833-as évszámmal megjelölttel. Homloklapjának vésett kazettáin egy nagy, lefelé fordított tulipánfejből a felette lévő koncentrikus köröket megkerülve háromágú tulipánbokor nő ki. Nóvák László erre irányuló kutatásai alapján e vésett díszítő motívumról a következőket írja: „A koncentrikus körökből álló vulva s az abból kiágazó három tulipán az anyaság, a család szimbóluma" (NÓVÁK 1987). E gondolatokhoz kapcsolódva Nagy Varga Vera a napokban egy - az ő birtokában lévő -, a 20. század elejéről származó (sokszorosított, préselt fémlemezből való) orosz ikon Madonnát megjelenítő rajzmásolatát juttatta el hozzám. Felhívta a figyelmet, hogy ez az újkori ikon visszavezethető egy 13. században megfogalmazott bizánci ikon kompozíciójára. Az ikon ábrázolásmódja beleillik a láda fent említett szimbolikus rajzába. A fölső tulipán a Szűzanya fejét, a két szélső az áldásra kiterjesztett kezeit, a koncentrikus körök pedig az Anya ölében levő glóriás gyermekét, magzatát jele-