Cs. Balogh Éva szerk.: Szentendre múltjából. A kerámia, az üveg- és fémművesség emlékei. Szentendre szőlő- és borkultúrája (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1996)

Római tál A sokoldalú felhasználás mellett a legérdekesebbek mégis a háztartási edények, itt bontakozik ki leginkább a formagazdagság mind a funkcióhoz való formák, mind a díszítések vonatkozásában. A legegyszerűbb, kézzel formált, rosszul égetett kis edények is megtalálhatók a szépen korongolt, jól égetett, helyi fazekasműhelyekben készült házikerámia vagy a más provinciákban gyártott, magas technikai színvonalon készült edények mellett. A különleges vörös mázú edényeket, a terra sigülatákat „az ókor porcelánjaiként ismeri az utókor. A rómaiak már ismerték és alkalmazták az ólommázat. A korai, nyersszínű, piros festéssel díszített edényeket a IV. században váltja fel a zöldes vagy barnás mázas, vagy besimított díszítésű kerámia. A főzésre használt edények anyaga továbbra is a homokkal savanyított, szürkére égetett, a tüzet jól elviselő matéria maradt. A népvándorlás kori és Árpád-kori kerámiárajellemző az agyaghurkából kézzel felépített és kézikorongon formázott edény. Uralkodó típusa a főző és ivóedény, ezt példázzák a kiállított X-XIII. századi leletek. A főzőfazekak színe az agyag és az égetés minőségétől függően barna, szürke, vörös, a bögrékhez, korsókhoz hasonlóan gyakori a karcolt díszítés. A XIII. századi leletekben jelenik meg a fehér kerámia, a fehér agyagból készült, nagyon vékony falú, jól formázható és égethető főző és asztali edények formájában, amelyeket a XIV. századtól gyakran díszítettek vörös földfestékkel. E típus régészeti lelőhelyeit pontosan fedi a gömöri (felvidék) tűzálló edények újkori elterjedési területe. A középkorban a dunai kereskedelem révén a magyar háztartásokban elterjedt volt az Ausztria területén gyártott, szürke, grafitos edény, az ún. bécsi fazék, bécsi korsó. A városházi ásatásból került elő a kiállított bécsi korsótöredék, bepecsételt mesterjeggyel. A középkori edények még mázatlanok. Az ólommázat ugyan a késő római korban már alkalmazták, de a magyarországi fazekasok csak a XV. századtól fedezik fél újra. E folyamat egybeesik a fazekasmesterség technikai tökéletesedésével. Altalánossá válik az álló tengelyű, lábbal hajtható fazekaskorong használata, az edények kézi felépítése megszűnik, korongon való formázásuk kizárólagossá válik. Az ilyen korong forgása gyors, ami jobb, finomabb minőségű nyersanyagot kívánt. így finomabb, szebb, tökéletesebb edényeket készítettek. A mázat funkcionális céllal kezdik alkalmazni: az edények belsejét és peremét öntik le zöld, sárga, barna mázzal, így a folyadékot kevésbé eresztik át. A XVI. századtól azonban a máz már nemcsak funkcionális célú. Megjelennek a többszínű mázas, vagy színes (irókázott, folyatott) földfestékkel mintázott és színtelen ólommázzal bevont edények, köztük egyre nagyobb számban a díszül (is) szánt akasztófüles tálak és tányérok. Terra sigillata