G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)
III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 3. MÚZSÁK
Brüll Adél és Diósy Ödön házassága sohasem volt felhó'tlen, ez inkább üzleti szerződés volt, mint szerelmi szövetség. Kevéssé ismert, hogy egyszer el is váltak, 1921. október 5-én Budapesten, majd egy év múlva, 1922. november 6-án újra öszszeházasodtak a IV. kerületben. 8 6 Nem tudtak az anyagiakban megegyezni, ezért nem váltak el. A férjnek életjáradékot kellett volna fizetnie Adél részére, s kárpótolnia kellett volna a Brüll-lányokat azért, mert hozományukat Diósy veszteséges üzletei vitték el. Kölcsönösen féltékenykedtek egymásra. Adél Bölöniéknek panaszkodott már Berlinből is egy nagyon keserű levélben 1923. november 25-én: „Alig beszélek most már valakivel, körül vagyok véve fizetett spionokkal, utóbbi időben még a leveleimet is elfogták." 8 7 Később az 1920-as évek végén Diósy beleszeretett egy csinos, szőke fiatalasszonyba 8 8, és kereste az ürügyet a válásra. 1927 januárjából fennmaradt egy magánnyomozó napijelentése, akit Diósy fogadott fel Adél megfigyelésére: „csütörtök, január 27. A figyelést de. 8.45-kor kezdtem meg. A figyelt nő du. 5-kor jött le lakásából. A Lipót-körúton kézimunkaüzletbe ment, hol pamutvásárlás után kijőve a tűlsó oldalon levő csemegeüzletbe ment, hol szintén vásárolt. Üzletből kijőve a Vilmos császár úton a Bazilika felé haladt, kirakatokat nézegetve. 5.42kor a Fürdő utca sarkon találkozott a már említett lúdtalpas járáshoz hasonlító menésű férfivel (Richtmann), kivel beszélgetve visszatért lakásához, hol 5-6 percnyi várakozás után a férfitől elválva lakásába tért, honnan 10.10 óráig várva nem tért le" - ilyen és ehhez hasonló megfigyeléseket tett a megbízott detektív. 8 9 Persze Adél is féltékeny volt, barátnője arról számol be leveleiben, hogy állandóan jeleneteket rendezett Dodó szeretője miatt. „Én csittítottam [sic!] - írja egyik szokásosan datálatlan levelében Héderváry Böske Reinitz Bélának -, hogy ez nem nagy esett [sic!], Te is kivetted a részed stb. (...) De a nő is ronda, ez a férfi tartja az össz testvéreit s neki 86 Diósy Ödön és Brüll Adél válásának és újraházasodásának dokumentumai másolatban. GVM A 2004.15.1-4 87 Léda levele Bölöniéknek. Berlin. 1923. nov. 25. In: Kovalovszky Miklós, i. m. 358. 88 Ötvös Béla, i.m. 227. 89 Csighy István, i. m. 211-213. Brüll Adél a villa udvarán 235