G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)
III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 3. MÚZSÁK
kis lakásba költöztek. 4 0 Ellát kutyakorbáccsal verte a nagynénje, amit megírt az édesanyjának, és ennek következtében helyszíni szemlét tartott az árvaszék. így került intézetbe Ella és Magda, 1916-ban Démusz János magával vitte őket Nagyváradra, és a vincés apácák Immaculata intézetében helyezte el a két lányt. Ella itt kezdte el a polgári iskola első osztályát. Sokkal jobb körülmények közé kerültek Nagyváradon, s csak a nyári szünetekben tartózkodtak Gödöllőn hosszabban. Németh László 1918 nyarán ismerkedett meg Démusz Ellával. A vakáció végén egy hetet Gödöllőn töltött anyai nagybátyjáéknál, akik akkor költöztek Gödöllőre. Mivel Gaál Kálmán felesége, Annus ugyanabból a - Németh László kifejezésével élve - „mészáros-vendéglős törzsből" 4 1 származott, mint a Démuszok, tehát nagynénje volt Ellának és rendszeresen átjárt hozzájuk a restiből. A Podmaniczky utcai házban történt az első találkozás, melyre később így emlékezett az író önéletrajzi írásában: .Ahogy előkerülök, rázza ám valaki az utcáról a csengőt. Eressz már be, Duci, ripakodik be a ház előtt őgyelgő fiúcskára. Egy csámpás, zilált hajú kislány rontott be a kapun, a hóna alatt, egy darab újságpapírba csapva a fürdőruhája, a fején egy kicsiny fürdőköpeny. Nyilván az uszodából jött. Jó, hogy jössz, Ella, vigyorodott rá a kisfiú, látva, hogy én is előkerülök. Épp itt jön a szeretőd. A kisfiúból nem a tiszta ihlet beszélt. A nagynéni s a kis uszodista közt akkor már napok óta rólam folyt a szó. (...) Ez volt a belépője annak a leánykának, akire én a rég készülő első szerelmemet - most huszonöt éve - végre ráfordítottam. Az első benyomás bizony mindent mondott, csak a jövendőt nem." 4 2 A 17 éves Németh László hol a komoly, hol a fölényeskedő nagyfiút játszotta, azt szerette volna éreztetni Ellával, hogy neki semmiképpen sem lehet partner egy ilyen kislány. Ugyanakkor az az erős elhatározás is dolgozott benne, hogy neki mindenképpen gyakorolnia kell magát a szerelemben, a lányokkal való foglalkozásban. Aztán eltűnt kapcsolatukból a szerepjátszás, egyre természetesebbek lettek a beszélgetéseik. Igaz, hogy Ella nem volt olyan művelt, mint ő, nem lehetett vele irodalomról, verstanról vagy nyelvekről beszélgetni, mégis vonzó személyiségnek találta Németh László. Az elegáns ruhákba öltöztetett, szigo40 Halászná Várady Ildikó szerint Németh László A kis vöröshajú című elbeszélést az egyik Sorger gyerekről, Sorger Béláról írta, aki később tornatanár lett Gödöllőn. (In: Gödöllő irodalmi emlékei. Gödöllő, 2000. 40.) 41 Németh László: Homályból homályba. Bp. 1977.1.117. 42 Uo. 116-117. Démusz Ella 1915-ben Gödöllőn a március 15-i felvonuláson 219