G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)
III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 3. MÚZSÁK
rú erkölcsi intelmek szerint nevelt, elkényeztetett úrifiút az vonzotta a lányban, amit ő nem ismerhetett: a realista életszemlélet, a szabadság, a konokság, az öntudatos keménység. ,Az embernek, úgy látszik, nincsenek külön irodalmi képességei, nőkben én még jobban megéreztem a tehetséget (a biológiait persze, s nem a kékharisnyaságot), mint költőkben. Akikhez mindmáig vonzódtam: majd mind butáknak, kajláknak, üreseknek, rosszvérűeknek voltak kikiáltva. S ma büszkén nézhetek végig rajtuk: mind tiszta asszonyok, bősz anyák, nagy munkások, egyszóval heroikus asszonyok lettek. Ezt éreztem meg Ellában is." 4 3 Az első ügyetlen csók után, amikor elváltak, megegyeztek, hogy titokban leveleznek majd egymással. Az író saját bevallása szerint a gödöllői találkozás Ellával, „a tizenhárom éves kislány felfedezett kiválósága" 4 4 verskészségének gyakorlásához is új ürügyet jelentett. 1918 szeptemberében Németh Lászlót áttelepítette az édesanyja a Fazekas utcába Guszti nagynénjéhez, apai nagyapja vénlány testvéréhez, hogy közelebb legyen az iskolához. Decemberben a karácsonyi szünetet részben Gödöllőn töltötte, főként akkor, amikor Démusz Ella is megérkezett Nagyváradról. Sokat sétáltak a havas kastélyparkban, Németh László mindenhová kísérgette a lányt. A szilvesztert is együtt töltötték Gaál Kálmánéknál, ahol Németh László saját, Ella megnyerésére írott, hosszú versét olvasta fel átszellemülten az egész család jelenlétében, Ella azonban kinevette. Utána persze engesztelhette a sértett poétát. 1919 januárjában Németh László édesanyja eladta budapesti házukat a Bajnok utcában, és Gödöllőn vett helyette házat. Másfél évig tehát gödöllői lakos volt Németh László, és éppen akkor, amikor megalapozta saját könyvtárát, az édesanyja ugyanis ezer koronát adott a fiának az eladott ház árából könyvvásárlás céljára. Több száz könyvet, füzetet tudott vásárolni az ezer koronából. Feltételezhetjük, hogy a gödöllői házban is gyűjtötte a könyveket. A történelem viharaiból is kivette a részét a gödöllői ház. A Tanácsköztársaság alatt egy Vörös Hadsereg-beli tisztet, a román megszállás idején egy román tisztet szállásoltak be a sarokszobába. 4 5 Májusban sokat tartózkodott Gödöllőn, ahol az édesanyja romló anyagi helyzetük miatt - a vasúti restiben dolgozott, kisegített Démuszéknál, hogy legalább az étkezésüket biztosítsa. Május végén, amikor a Démusz lányok is hazajöttek a nagyváradi intézetből, Németh László és Ella között fellángolt a szerelem. Ekkor jött haza Démusz János is Nagyváradról. A zavaros történelmi helyzet, a gyakori iskolai szénszünet, betegeskedés miatt Németh László sokat tartózkodott otthon, sok gödöllői emléket őrzött meg ebből az időszakból. Édesanyja a restiben főzött, Ella hordta neki az ebédet, időnként elkísérte a lányt Ikladra tejért, amikor Gödöllőn nem lehetett kapni. Ezek az ikladi kirándulások jó alkalmat teremtettek az intimebb együttlétre, összebújásra. Édesanyja azonban mindig leküldte Szilasra, az apai rokonokhoz, mert ott jobb volt az élelmezés a háborús viszonyok ellenére is. 1919. június közepén az ellenforradalmi megmozdulások hírére, 43 Uo.123. 44 Uo.11.322. 45 Uo. 1.162., 168. 220