G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 2. A DZSEMBORI (1933) AZ IRODALOMBAN

árnyas, hűs fák között, kék függönyös, tiszta szoba, fürdó'szoba várja a parányi „letéteket". Mindenekelőtt „ruhatári jegyet" kapnak a csöppségek. Fából faragott, festett szívecskét tűznek mindegyik ruhácskájára, pólyájára. A szülőknek ki kell tölteniök s alá kell írniok egy ívet, melyen a „tárgy" neve, kora, társadalmi állása és rendes napi étrendje van feltüntetve. Ez itt a legfontosabb. Mindegyik gyermek azt kapja enni, amit otthon. Kivéve anyatejet. Azzal nem szolgálhatnak. Most jön a döntő pillanat. Az anya titokban készül elillanni a kicsi elől, de az már azóta vígan játszadozik a többi gyerekkel, rá se hederít édesanyjára. Csak az egész kicsiknek görbül el néha a szája a távozó után. Hoztak ide már négyhónapos apróságot is. Tizenkét éves korig vesznek fel megőrzésre gyermeket, s ez az intézmény lassacskán oly népszerűvé vált, hogy ma már hétköznapokon tizenöt-húsz gyermeket is adnak be megőrzésre. Vasárnap kétszer annyit. Megesik természetesen, hogy egyik-másik kényes gyermek ordít, amikor ott hagyják, de nem sokáig. A kerti bábszínháznak még egy sem bírt ellentállni. Estefelé gyakran rémülten nyit be a csöndes kertbe valamelyik édesanya: -Az istenért, él még az én gyermekem? Nem hallom a hangját. - Élek, anyukám, élek, de ne menjünk még, ügy szeretnék itt maradni - esengenek a megszelídült csöppségek. Két kisfiú gyalog szökött meg Kaposvárról, hogy a tábort lássa, egy Budapestről kutyagolt ki, egy kisleány lemaradt a hozzátartozóitól. Ezek ott is aludtak néhány napig. Húsz fillérért tejet, ötven fillérért ebédet adnak a gyermekeknek. Gyakran nyitnak be fiúk, kicsik és nagyok, a tábor legtávolabbi sarkából is elgyalogolnak ide, üldögélnek, beszélgetnek, alig akarnak visszamenni. Az otthon, az anya, a női kéz hiányzik nekik, s ide, a tábor legcsöndesebb, legnyugalmasabb helyére járnak egy kis családias melegségért. Pesti Hírlap. 1933. augusztus 10. KÉPEK A CSERKÉSZ- VILÁGTÁBORBÓL A francia táborban a rövid-velős, pompás nyelvtani érzékkel megfogalmazott, táblára kifüggesztett napiparancs alatt kusza, halvány irónnal rótt magyar sorokat olvasunk: - Nemes Pistát kereste Tábori néni. Pénzt is hoztam, de nem tudom itt hagyni. Nem értjük, miért épp a franciák táborában kereste Tábori néni Nemes Pistát. A gyöngyösi fiúk szakértelemmel rakott tűzhelyén hatalmas vaslábosban óriási fakanállal kavargatja a kis szakács a rizst. - Ne kavargassa azt a rizst, mert összetörik, s pempő lesz belőle - szól oda egy termetes asszonyság. A gyerek elmosolyodik a figyelmeztetésre, még jobban kavarja a rizst, s büszkén felel vissza: -Az a kisebbik baj, ha pempő lesz belőle, de ha odakozmál, az már nagyobb baj. Gyöngyösnek még egyszer se kozmáit oda a rizskásája. 215