G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 2. A DZSEMBORI (1933) AZ IRODALOMBAN

árulnak. Akit nem győz meg a nyelvtudomány afelől, hogy egy tőről szakadtunk ezzel a hősi-verekedő fajtával, s vér szerinti atyafiak vagyunk vele, az vessen egy pillantást ezekre a félelmetes, be-se-csukható pengékre - és nem kételkedik többé. Pesti Hírlap, 1933. augusztus 8. Életkép a gödöllői dzsemboriról, 1933 ELEVEN RUHA TÁR A VILÁGTÁBORBAN Amint a zsúfolt helyiérdekű villamos befut a gödöllői állomásra, a kitóduló közönség körében itt is, ott is feltűnik egy-egy kedves arcú, egyenruhás leány, s ahol mamát lát kisgyerekkel a karján, odalép, s elkéri tőle az apróságot. A mamák kerekre nyílt szemmel bámulnak. - Tessék? Hogy én odaadjam idegennek a gyerekemet? Hát mi jut eszükbe? De a lányokat nem könnyű lerázni. Kérjük szépen, tessék a babát a ruhatárba adni, nem való ilyen apróságot végigcipelni ezen a rengetegen, ebben a hőségben, porban. Kimerülnek, megbetegszenek, és önöknek is csak terhére lesz a kicsike. Cipelni kell naphosszat, cibálni szegénykét aprócska lábain. Olyan szépen könyörögnek, olyan derűsek, megnyugtatóak, bizalomgerjesztők, hogy az eleinte méltatlankodó mamák végül is ráállnak, s szabódva bár, elviszik apróságaikat a gyermekmegőrzőbe. Útközben még egyre mondogatják: Úgyse marad ott az én kisfiam. - Hiába is viszem oda a Mancikát, nem tudják ott tartani. Roppantul anyás. - Úgy fog ez a kölyök bőgni utánam, hogy felveri az egész tábort. A leányok - a cserkészszövetség farkaskölyök-központjának vezetőnői - mosolyognak. Künn kánikulai napfény égeti a fehér sivatagi homokot. Idebenn, agyermekmegőrzőben, 214