G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)
II. A DUALIZMUS IDŐSZAKA 1867-1920 61 - 2. NYARALÓK
Tüzes cipőben című regényében dolgozta föl (1948). Kéziratban maradt, kiadatlan életrajzi visszaemlékezései, portréi aBurokban születtem című kötetben jelentek meg 2003-ban. Eredeti neve Schlesinger Ilona volt, ezt Harmos Ilonára magyarosította, ezen a néven elsősorban mint színésznőt ismerték, írásai leginkább - Kosztolányi javaslatára - Görög Ilona néven jelentek meg. 1885. február 21-én született Schlesinger Vilmos fakereskedő és a losonci Schneller Matild gyermekeként, jómódú, zsidó polgári családban. A szülők a losonci házasságkötés után először Gödöllőn, majd Budapesten telepedtek le. Ilona már a fővárosban született, tizenegy gyerek közül ő volt a nyolcadik. 91 Gödöllőn a Gizella (ma Isaszegi) út 84. szám alatt volt nyaralójuk, közel a vasútállomáshoz és a Gizella fürdőhöz. 92 Tavasztól késő őszig itt tartózkodott az egész család. Egy hosszú parasztház volt valójában a nyaraló, öt szoba sorakozott egymás után, oldalt pedig vörös téglákkal kirakott, vadszőlővel befuttatott folyosó húzódott. Az első szoba mellett volt egy utcára néző, tágas veranda, előtte kiskert, melyben verbéna, törökszekfű, őszirózsa, rozmaring virágzott. Jegenyefák álltak a ház előtt. A hátsó kertben krumplit termesztettek. A ház mögött nyári konyha volt, fáskamra, disznóól, csirkeól, árnyékszék és kerekes kút. A veranda zöldre volt festve és azt is befutotta a vadszőlő. Zöldre festett a léckerítés is. „Ez a lakásunk nem olyan szép, mint a pesti lakás, csak szedettvedett bútorok vannak benne, puhafa ágyak, puhafa szekrények s egy régi, fekete kredenc az első szobában, az ágyakban szalmazsák van, a szalmazsákba diófalevelet dugnak a bolhák ellen." 9 3 A verandán volt egy hosszú asztal, amely mellett elfért az egész nagy család, sőt még a hétvégeken odalátogató budapesti rokonok is. Volt néhány hold földjük, amelyben krumplit termesztettek, mert a gödöllői homokos talaj annak kedvezett a leginkább. Tíz, néha több lovat tartottak, stráfkocsik hordták a fát a fatelepen és két hintója is volt a családnak, az egyiket a hivatalnok használta pénz behajtásra, a másikat pedig az édesapa és a család, hétvégeken kikocsiztak a gyerekekkel együtt. 91 A Gödöllővel kapcsolatos életrajzi adatokat és emlékeket két könyvből állítottam össze: Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Burokban születtem. Memoár, novellák, portrék. Budapest, 2003. Összeállította, a szövegeket gondozta, a jegyzeteket írta: Borgos Anna és Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Tüzes cipőben. Budapest, 2004. A Burokban születtem c. könyvben csak G betűvel jelöli a települést, de a Tüzes cipőben c. könyvében megnevezi (53. o.), hogy Gödöllőn volt a nyaralójuk. 92 A gödöllői nyaralók lak- és névjegyzéke. GV 1898. július 24. 257-259. 93 Burokban születtem, 33. Gizella fürdő