G. Merva Mária - Öriné Nagy Cecília - Benkő Zsuzsanna (szerk.): Remsey Jenő György (1885-1980) festőművész, író emlékkiállítása (Gödöllő, 2010)

G. MERVA MÁRIA: REMSEY JENŐ GYÖRGY (885-1980) SOKOLDALÚ MUNKÁSSÁGA

oka, hogy a formával nemigen törődik... A boldogok szigete hősének álmában valósul meg, de a költő lelkében annak tudata él, hogy ez az álomvilág itt a földön is megvalósítható." A mű legfőbb üzenete: „S a művészet, mely templomot emel, / De élni nem tanít, hitelt nem érdemel." A művészet nem öncélú, segítenie kell az embert abban, hogy el tudjon igazodni az életben - mondja a kritikus. Ugyanakkor a Nyugat kritikusának, Kardos Lászlónak nagyon lesújtó véleménye van a műről: „Valójában R. J. álomkölteménye fölöttébb gyönge munka. Laposan megverselt, naiv szimbolikájú drámai mese. amely Ibsen- (Peer Gynt), Maeterlinck- (Kék madár) és Madách-emlékekből szövődött diákos-titános, nagy giccsé. Szerző a könyv zárólapján négy újabb drámájának közeli megjelenéséről ad hírt. Kelletlenül veszem tudomásul. Bár elhinné nekem: írói tehetsége nem elég jelentős ahhoz, hogy a nagy nyilvánosság elé lépjen müveivel." Költeményei két kötetben láttak napvilágot: A tűzrakóban (1929) és A fénytoronyban (1940), melyet névtelenül adott ki valószínűleg provokatív céllal. Költőként keresi önmagát, saját szerepét. A versekből az derül ki, hogy magányos, nem találja a helyét, szemben áll a világgal, de hogy mi ennek az oka, azt nem lehet tudni, mert a költő csak az általánosságok szintjén marad. Sokat és könnyen ír, sokszor felületes és fecsegő. Legfőbb sajátossága, és ez nemcsak a verseit, de a darabjait is jellemzi, hogy állandóan ugyanolyan lelkesült hőfokon izzik, lángol, szünet nélkül meg akarja váltani a világot, szolgálni akarja az emberiséget. A tüzrakó című kötetről a Nyugatban megjelent ismertetés is a prófétai hevületet emeli ki: „Hetven egynéhány verset gyűjtött össze, de még véletlenül sem találni olyat, amely belső gyötrődéseinek, kételyeinek, aggodalmainak vetületét adja. Csupa szikra, láng, tűz ez a kötet." A fénytorony bevezetőjében hasonlókat ír dr. Balogh Ányos: „Az egész könyv folyamán érezzük azt a szenvedelemmel túlfeszített légkört, érezzük azt az állandó extázist, amely az