Antoni Judit: „Ablakok Pápua Új-Guineára" (Távoli világok emberközelben II. Gödöllői Városi Múzeum, 2008)

A gyűjtemény létrejötte, a gyűjtő életrajza A Gödöllői Városi Múzeum, ahol eddig csak Ignácz Ferenc óceániai gyűjteményében gyönyörködhettek a látogatók, 2005 novemberében újabb, Pápua Új-Guineából származó kollekcióval gyarapodott. A tárgyak nagylelkű adományozója, Emese MolnárBagley 1941. július 9-én született Újvidéken. Szülei 1945-ben elhagyták Magyarországot, majd pár éves ausztriai és németországi tartózkodást követően 1950-ben az Amerikai Egyesült Államokban telepedtek le. Emese ott végezte középiskolai illetve főiskolai tanulmányait (Trinity College, Washington, 1963, Bachelor of Arts - History). Rövid ideig New Yorkban mint szociális munkás dolgozott, végül csatlakozott a Béke Hadtesthez és 1966-ban átköltözött Kenyába. Itt találkozott a Kenyában tanárként dolgozó angol lan Bagley-vel, akihez 1969-ben ment férjhez. Fiuk, Malcolm is itt született 1970-ben, leányuk, Terka pedig már Angliába való visszatelepülésük után, 1971-ben. Három évvel később, 1974-ben lan és Emese beadtak egy pályázatot tanári állásra Pápua Új-Guineába, majd elnyerve azt, kiköltöztek a szigetre, ahol Emese 2001-ig élt és munkálkodott. A család először Lumiban, később Wewakban, a Sepik-vidéken élt, innen 1983 januárjától átköltöztek a Felföld területére, Mendibe, végül pedig 1989 januárjától Pápua-Új-Guinea fővárosában, Port Moresbyben kaptak szállást és munkát tanárként, állami hivatalnokként, sőt néha idegenvezetőként. Emese sem anyanyelvét, sem itthon maradt rokonait nem felejtette el időközben, kapcsolatait folyamatosan és állandóan ápolta, többször haza is látogatott. Egy ilyen alkalommal, 1979-ben, amikor rokonlátogatáson járt Budapesten, kapott egy könyvet Bíró Lajosról, máig legkiválóbb pápua-kutatónkról és egyik legjelesebb entomológusunkról. Emesét ekkor már Pápua Új-Guineába vetette a sors: Lumiban (West Sepik, új nevén Sandaun Province) lakott férjével és két gyermekével. A könyvet olvasva első pillantásra pusztán érdekesnek látszott az a tény, hogy íme, majdnem 100 éve már járt itt és dolgozott egy magyar, nem messze Lumitól és az Aitape (akkoriban még Berlinhafen) környéki partvidék illetve a szigetek népét tanulmányozta. Ahogy jobban belemerült a Bíró Lajosról szóló bőséges szakirodalomba, gyorsan felismerte a kutató emberi nagyságát és munkájának kiemelkedő voltát. Megragadta Bíró egyéni - a maga korában, Uj-Guinea gyarmati történetében igen ritka - látásmódja, az a mélységesen emberi magatartás, amellyel az őslakosságot szemlélte és a kutatásnak az a szinte máig páratlanul pontos, részletes módszere, mely Bírót jellemezte. Felmérte annak szükségességét is, hogy Bíró Lajos munkásságát meg kell ismertetni, el kell juttatni az általa tanulmányozott népek mai utódaihoz, s ez csak akkor lehetséges, ha a kutató írásait lefordítja angolra. A terv megérlelődött: jelentkezett, s külső hallgatóként csatlakozott a Pápua Új-Guinea ifjú egyetemén folyó oktatáshoz. Itt bátorították a törekvéseit és azt javasolták, hogy a választott témát: „Bíró Lajos és hozzájárulása Új-Guinea és az európaiak kapcsolatfelvételének korai történetéhez" dolgozza fel disszertációként. Emese különleges helyzetben volt: magyarként, akinek második nyelve az angol, azon a vidéken élt, ahol valamikor Bíró kutatott, történészi végzettsége fogékonnyá tette a gyarmatosítás korai szakaszának vizsgálatára, és nem utolsósorban a helyi őslakosokkal való személyes, jó kapcsolata, tapasztalatai segíthették számos esemény könynyebb megértésében. A települések egy részét, ahol Emese és családja élt. Bíró is érintette, a többi települést - így a Highlands területét - csak szerette volna meglátogatni, de erre nem került sor. A századelőn hazaküldött gyűjteményében (a Néprajzi Múzeum őrzi) azonban e területekről is hozzájutott némi anyaghoz, amely a hegyvidéki népekkel való cserék során került a partvidékiekhez. A dolgozat megírása óhatatlanul további kutatásokat igényelt: így jött vissza Emese 1981-ben 3 hónapra Budapestre. Első útja professzoromhoz, Bodrogi Tiborhoz vezetett, aki a legtöbbet tett eddig Bíró Lajos munkásságának megismertetésében, s akitől útmutatást, tanácsot remélhetett. Itt és ekkor fonódtak össze sorsunk fonalai, amikor Tibor javaslatára velem is felvette a kapcsolatot. Végül is, mindannyian valami módon Bíró nyomdokaiban jártunk, vagy szerettünk volna járni, ő kötött össze mindhármunkat. Akkoriban még élt bennem a remény, hogy egyszer magam is eljutok Új-Guineába, elvégezni jó néhány olyan feladatot, amelyet Bíró hagyott ránk. Ezt a tervet igen sokáig dédelgettük Emesével, akivel élmény és öröm lett volna együtt dolgozni odakünn. A tanulmány elkészült - angol nyelven - bízom benne, hogy sikerül egyszer meg is jelentetni, hogy betölthesse küldetését. A közös tervek rendre kútba estek, Emesével 3