Antoni Judit: „Ablakok Pápua Új-Guineára" (Távoli világok emberközelben II. Gödöllői Városi Múzeum, 2008)

félként elfogadó magatartás nem volt túlzottan jellemző az odavetődő európaiak részéről. Ezen Bíró is csodálkozott és meg is jegyezte: „Talán én is olyan elfogultan mentem volna közéjük és éppen úgy jöttem volna is vissza, ha öreg mesteremnek, Herman Ottónak elindulásomkor adott jó tanácsát meg nem szívleltem volna: „Aztán sohse felejtse el, hogy azok a vad pápuák is emberek, tulajdonságaik is mindig emberiek, s amit náluk vademberi furcsaságnak tartanak, meglehet, hogy az sem esetleges, hanem az ottani viszonyokból állott elő. Az embereket csak környezetük és életviszonyaik ismerése után lehet igazán megérteni." (Bíró L., 1987. p. 187.) Ezt a tanítást követte mindvégig s ez meg is látszik minden jegyzetén, cikkén, egész életművén. Mint azt Emese említi dolgozatában, az 1960-as 70-es években Pápua Új-Guinea tudományos köreiben fellángolt az érdeklődés a szájhagyomány és az európaiakkal való kapcsolatfelvétel korai szakaszának kutatása iránt. Ennek egyik eredményeként jelent meg a Papua New Guinea National Museum and Art Gallery kiadásában 1979-ben az a füzet, amelyben közölték Richard Parkinson német kutató 1900-ban megjelent cikkének angol fordítását Berlinhafen környékének néprajzáról. Parkinson először 1893-ban majd 1898ban és 1899-ben látogatott el a vidékre. A jelek szerint Bíróval nem tudtak - legalábbis nem említik - egymás létezéséről. Parkinson a cikk első soraiban ki is emeli, hogy Otto Finsch utazása óta a partvidékről semmi újabb vagy részletesebb információhoz nem jutottak a terület néprajzáról - noha Bíró könyve az övé előtt egy évvel jelent meg, ráadásul németül is. A berlinhafeni leíró jegyzékben a magyar közreműködők említik Parkinson egyik korábban megjelent cikkét a Bíró által gyűjtött kagylókarperec készítéséhez használt fúróeszköz kapcsán és rögtön meg is jegyzik, hogy az Bíró dokumentációjához képest rövidebb és a rajz is csak vázlatos. Ez a megállapítás érvényes szinte valamennyi tárgy esetében és jól jellemzi a kettejük közötti különbséget. Parkinson tanulmányának fordítása annak érdekében készült, hogy Pápua Új-Guinea mai lakói is megismerkedhessenek őseik életmódjával, saját kultúrájuk gyakran már feledésbe merült részleteivel. Emese kísérletképpen összevetette néhány tárgy helyi elnevezéseit, melyeket Bíró Ali szigeten gyűjtött a ma használt helyi elnevezésekkel: munkájában az Ali-ról származó Peter Soles Kayang nyelvtanár volt segítségére: a kísérletből kiderült, hogy egyrészt a nevek nem változtak jelentősen az eltelt száz évben, és Bíró meglehetősen pontosan jegyezte fel őket, illetve az, hogy a ma használt nyelvből szinte teljesen eltűntek a szellemházakkal kapcsolatos kifejezések. Etény, vagyis a helyi hitvilág „felszámolása" a helyi erős missziós hatás következménye. Parkinson cikkének angol fordítása lehetővé tette, hogy az akkori népek utódai véleményt nyilváníthassanak róla, s ezt meg is tették ugyanebben a kiadványban, a történeti analízist ily módon kiterjesztve a múltból a mába átívelő vonalra. Ennek értelmében javasolja Emese a hasonló jellegű régi néprajzi gyűjtések publikációinak további vizsgálatát: a Bíró-anyagot is szükséges lenne lefordítani angol nyelvre, s így hozzáférhetővé tenni a mai népcsoportok képviselői számára, akik tanulmányozva azt és összevetve saját szájhagyományaikkal elkészíthetnék az anyag szintézisét. A munkát Emese meg is kezdte és disszertációjában már több részletet közölt angolul Bíró leírásaiból, jegyzeteiből, leveleiből. Ahhoz, hogy a mai állapotokat összevethessük a Bíró korában tapasztaltakkal, lényegesen mélyrehatóbb gyűjtést kellene végezni ugyanazokon a területeken, ahol egykor Bíró gyűjtött, s ebben a gyűjtésben részt kellene venniük az ottani lakosság képviselőinek is. Az első lépéseket Emese már megtette, talán egyszer eljön az idő, amikor folytatni lehetne ezt a munkát Pápua Új-Guineában. Természeti környezet: ásványi nyersanyagok, növény- és állatvilág és ezek hasznosítása A fém kivételével, amelynek előállítását és megmunkálását nem ismerték Óceániában, így ÚjGuineában sem, minden létező anyagot, ami csak a rendelkezésükre állt, felhasználtak. A kőzetekből eszközök: balta és szalukapa pengéje, szágótörő pengéje, mozsár és mozsártörő, kések pengéje, buzogányfej és ritkábban szobrok készültek. A partvidékről nem ismerünk kőeszközök készítésére alkalmas nyersanyag-lelőhelyeket, de a sziget belseje, a hegyek felé haladva egyre több nyersanyagforrást találunk. A Torricelli hegyekben, Lumi környékén már régóta szállítanak helyben készített kőpengéket a partvidékre, a Sepik-medencébe, sőt a Felföldre (Central Highlands) is, ahol pedig számos, jó minőségű kőanyagot lehet bányászni, illetve gyűjteni. Itt elsősorban vulkanikus eredetű (főleg bazalt), valamint 19