Antoni Judit: „Ablakok Pápua Új-Guineára" (Távoli világok emberközelben II. Gödöllői Városi Múzeum, 2008)

maszkokkal kezdték helyettesíteni. A maszkok véleményét mindig megkérdezik az események előtt vagy alatt, így a szertartások során, és az őrzőjük, aki egyben a szócsövük is, ételt és vért áldoz nekik. A Blackwater és a Karawari folyók vidékéről ismerjük a végtelenségig leegyszerűsített antropomorf yipwon-figurákat: ők a vadászat és a háború szellemeit jelenítik meg. Errefelé is kénytelenek magas cölöpökre építkezni az időszakos áradások miatt, de a házak, mint mindenütt azért több évtizedet is kibírnak, a tető 10-20 évenkénti cseréjével. A közeli falvak között régóta élő, hagyományos kereskedelmi kapcsolatok hálózata működik, amely a szomszédos népekre is kiterjed. A latmul falvak lakói például halat adnak a Sawos népnek, akiktől cserébe értékes kagylókat és szágót kapnak. A Chambri tórendszer falvaiban agyagedényeket, kőeszközöket és szúnyoghálókat készítenek és ezeket cserélik a latmul néppel, kagylókért, csigákért. Az asszonyok a cserepartner falvak között félúton állandó piactereket is létesítettek. A pápuák, ellentétben az ausztronézekkel, akik a világ legkitűnőbb hajósnépei közé tartoznak, igazi szárazföldi emberek: a tengeri hajózás sosem érdekelte őket, nem is tudnak hajókat építeni. A Sepik mentén élők mégis idejük javát a vízen töltik: a tengernél jóval szelídebb, biztonságosabb folyók, tavak, mocsarak táplálékforrások és közlekedési útvonalak egyben. Nagyobb kenuik, egyetlen fatörzsből kifaragott bödöncsónakjaik emberek és áruk szállítására egyaránt alkalmasak és a csónakorr helyi totemősöket, legtöbbször krokodilt ábrázoló faragása megóvja őket minden veszélytől. A felső folyásvidéken a folyó már kisebb szerepet játszik és a hegyek kerülnek egyre inkább előtérbe: a terület viszonylagos elzártsága miatt a kultúrát kevesebb külső hatás érte, így jobban megőrződött a hagyományos életmód, mint például a nyugati világgal meglehetősen korán kapcsolatba került partvidékeken. Az itt élők házai, települései, használati tárgyai és viseletük is már inkább a közeli Highlands lakóiéra hasonlít. A házakat néha még cölöpökre építik ugyan, de a földhöz már jóval közelebb, vagy pedig közvetlenül a talajra. Művészetük is visszafogottabb, egyszerűbb, kevesebb díszítéssel: az agyagedényeken gyakran csak a készítőjének a jelét találni. Totemállataik között még szerepel a krokodil, de egyre inkább a rovarkultusz kerül előtérbe s ez megjelenik a motívumok között is. Az állandó egy helyre temetés helyett az elhunytak csontjait a barátok, közeli hozzátartozók között osztják szét, így együtt maradhatnak szeretteikkel: a koponyát és a combcsontokat gyakran ma is bilumokban magukkal hordják. A Highlands: Új-Guinea központi hegységrendszerének felföldje A Felföldön az emberi település első, a régészet számára is megfogható jelei a bozótégetések nyoma: a tüzeket vadászat vagy a pandanuszpálma növekedésének elősegítése érdekében gyújtották meg közel 36.000 éve. A legősibb hegyvidéki, nyíltszíni telep a 26.000 évesre becsült Kosipe, amelynek lakói vadászattal és gyűjtögetéssel szerezték be élelmüket és lejártak a közeli mocsárvidékre pandanusz-termést (magot) gyűjteni. A lelőhely legalsó rétegeiben pattintással megmunkált kőbalta-pengék kerültek elő, a felső, fiatalabb rétegekben pedig megjelentek a csiszolt élű, lencse-forma keresztmetszetű kőpengék is. A vadászok 8-10.000 évvel ezelőtti táborozásának nyomait rejti több sziklaodú, de ebben az időszakban már ovális, fatörzsekből rótt falú házakból álló állandó települések is létrejöttek a házak közepén kövekkel körberakott tűzhellyel. Ekkor alakultak ki a máig fennálló kereskedelmi kapcsolatok is: a Felföld népei a kauri csigákat és a különböző kagylófajokat az északi partvidékről, a gyöngykagylókat a déli partokról importálták. Találtak nyomokat a vörös okker használatára is: a pápuák már 15.000 éve festik ezzel az anyaggal a testüket. A szintén máig viruló kertgazdálkodás kezdetei is messzire nyúlnak az időben: a 9.000 évesre datált Kuk lelőhelyen, a Wahgi folyó völgyében öntözéssel termesztették a tárót. A csiszolt élű baltapengék elterjedése 6.000 évvel ezelőtt az erdőirtás növekedésének tempóját s ezzel párhuzamosan a kertművelés terjedését jelzi. Az indonéziai eredetű sertés szintén ekkortájt jelent meg a Felföldön és tartását jóval később megkönynyítette az édesburgonya betelepítése. Feltehetőleg így fejlődött ki az a szertartásos csererendszer (moka), melynek során disznók sokaságát áldozzák föl. 13