G. Merva Mária - Horváth Lajos (szerk.): Gödöllő története I. A kezdetektől 1867-ig (Gödöllő, 2007)

A GRASSALKOVICHOK BIRTOKLÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG - Farkas József: GÖDÖLLŐI URADALOM TÖRTÉNETE

217 részeken továbbra is faizhattak. Nem számították be a legelő területébe a 302 hold homokos részt, melyet ráadásul kapott meg a község. A telkek elkülönítése tekintetében Lónyay az 1836-os törvényben is javasolt tagosítást támogatta, vagyis a telkenként 28 hold szántó egy tagban történő kimérését, bízva abban, hogy ennek előnyeiről a többséget sikerül meggyőznie. Lónyay nyilván jobban bízott a jobbágyfelszabadítás közeliségében, mint a dányi gazdák, mert azok többsége földhözragadt szemlélettel, a háromnyomásos hagyományok szerint, ragaszkodott a három tagban történő kiméréshez. Előzetes óhaj szerint a térképek is így készültek el. A szerződés végül a dányiakra bízta a döntést. A megállapodást 1847-ben Vecsésen Petrovics Károly uradalmi főügyvéd és Földváry Mihály Pest megye szolgabírája együttesen hitelesítette, majd 1850-ben a megyehatóság is jóváhagyta. 1857-ben a megyei úrbéri törvényszék az 1853-as úrbéri pátensre hivatkozva a megállapodást érvénytelenítette, mondván, hogy az létrejött, de nem lépett hatályba. Ugyanis a dányiak az 1848as áprilisi törvények után a megállapodástól elálltak. A felek együttes óhajára viszont az érdemi megállapodás megmaradt, ez pedig tagosításra és faizásra vonatkozó rész volt. Az 1848-as törvények hiányosságai együttesen sújtották a falvakat, de elsősorban a felszabadítható telek hiányában a zselléreket. A törvények nem rendelkeztek a telken kívüli állományról (dézsmás szőlők, irtványföldek, kenderföldek, káposztaföldek), erdők, nádasok használatáról. A pótlás, ami végrehajtási utasításként is felfogható, az 1853-as úrbéri pátens volt. A pátens a szőlőket a földesúr kezén hagyta és a dézsma érvényben maradt, azt a parasztok pénzben is megválthatták, ez Gödöllőn addig is megtörtént. Az igen jelentős területet kitevő irtványföldek után a földesúr irtási költséggel tartozott volt jobbágyainak, melyet földterület juttatásával is megválthatott. Általában ez a vita a földek felezésével végződött. Ilyen ítéletet hozott a Budapesti Úrbéri Törvényszék Kerepes esetében is 1857-ben. A terület felét, 230 hold 712 négyszögölt megkapta a község, az uradalom elengedte a visszamenőleges dézsmát és fizette a költségeket. Az 1853-as pátens azt is kimondta, hogy azok az irtványföldek, melyeket az úrbéri telekhez csatoltak és a teleknélkülieknek „életük fenntartása végett adtak át", használóik kezén maradhatnak. A törvény nem érintette a már megkötött egyezségeket, márpedig az uradalomban ekkorra az alku a falvak zömében megtörtént, ha nem, mint Kerepesen is, nem a zsellérek, hanem a telkes jobbágyok érdeke érvényesült. Az erdők használatának (faizás) megváltásáról is rendelkezett a pátens. Az uradalom kárpótlásként erdőt adhatott az úrbéreseknek telkenként 2-7 hold, de a földesúr meghatározott famennyiséggel is kárpótolhatta volt jobbágyait. Még a pátens kibocsátása előtt Isaszeg pert indított faizási jogainak érvényesítéséért. A Gödöllői Járásbíróság 1853. február 28-án kihirdetett ítéletében a volt jobbágyoknak telkenként 8 hatökrös szekér fajáradékot ítélt meg, a zselléreknek pedig 2 szekér gallyat 1851-től visszamenőleg. A perköltségek, mint vesztes felet, az uradalmat terhelték. Az ítéletet az uradalom megfellebbezte és a főtörvényszék eltörölte a visszamenőleges hatályt, ám kimondta, hogy a fában történő