G. Merva Mária - Horváth Lajos (szerk.): Gödöllő története I. A kezdetektől 1867-ig (Gödöllő, 2007)
A GRASSALKOVICHOK BIRTOKLÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG - Farkas József: GÖDÖLLŐI URADALOM TÖRTÉNETE
218 J7 megváltás csak akkor érvényes, ha az isaszegiek az ölfavágásból, fahordásból kiveszik a részüket. Ez az ítélet tehát visszaállította a robotot. Mindez mutatja, hogy a jogszolgáltatás terén is zavaros volt a helyzet. Közben az 1853-as tanácskozás 4 hold erdő megajánlását javasolta az isaszegieknek. Végül a későbbi megállapodásba is ez került bele. A zavarok jelen voltak az uradalom tisztjeinél is. Példa erre a gödöllői szőlődézsmások esete. Ők már III. Antal idejében örökös szerződést kötöttek a dézsma pénzbeli megváltására. Az uradalom viszont, főként a tulajdonosváltások idején, dézsmás felügyelőket küldött a szüretelők nyakára. Erre a szőlős gazdák sajátságosan válaszoltak. Berze Mihály 1858-ban „az égbeli isten káromlása mellett" fejszével űzte el Somogyi József dézsmást. 1866-ban Tamás István a kiküldött uradalmi cselédet botjával leütötte. Ugyancsak bottal verte meg Keresztes István a kiküldött Iíjú János felvigyázó cselédet. 85 Nem véletlen, hogy a falvak lakossága nem volt tisztában az úrbérrendezéssel kapcsolatos törvényekkel, és jogos járandóságaikat megtagadták a földesúr felé. Fogadott ügyvédeik is eltérő tanácsokkal látták el őket. Az elmaradt járandóságok miatt a földesúr, a rendezés során elszenvedett vélt vagy valós hátrányok miatt pedig a falu perelt. Nem véletlen, hogy amikor barátságos egyezségek születtek is, 1857-ig húzódott az úrbérrendezés hitelesítése, akkor a sorozatos pereskedések esetén ez további másfél évtizedet is igénybe vett. Ez az időszak rendkívül elmérgesítette az uradalom és a falvak közötti viszonyt. Ehhez az is hozzájárult, hogy Lónyay megegyezést kereső barátságos magatartását most már a valós tulajdonosok érdekeit képviselő Bartal János ügyvéd rideg magatartása váltotta fel. Leginkább elmérgesedett és ellenségessé vált a viszony a nyakas dányiakkal. Dány elállt a korábbi egyezségtől, elsősorban azért, mert az nem rendelkezett a maradványföldekről. A dányiak továbbra is makkoltattak az erdőkben, nem fizették meg elmaradt járandóságaikat. Végül 1852-ben maga a községi elöljáróság a mészáros bárdjával felfeszítette az uradalmi mészárszék ajtaját és az ott talált bort lefoglalta - a bérlő bort is mért -, a bérlővel pedig közölték, hogy a bérleményhez tartozó földet ne merészelje tovább használni, mert azt ők fogják learatni. Bartal szigorú vizsgálatot rendelt el. A szolgabíró jelenlétében megejtett vizsgálat során a dányiak mindent beismertek és a lefoglalt javakra tulajdoni bejegyzést kértek és írásban nyilatkoztak arról, hogy az uradalom ezen túl ne tartson igényt a bordézsmára. Az elöljáróság úgy ítélte meg, hogy a mészárszék lefoglalása a „tulajdoni jognak nem árthat". „Különben, ha tehetnék, a dányiak még az aszódi templomot is magokra íratnák" - tette hozzá Bartal. 8 6 A vizsgálat a fenti magatartást lázadásnak minősítette és kártérítést rendelt el. A további konfliktusok részletezése helyett csak még egy esetet említünk meg a dányi magatartás jellemzésére. A hangadóként feltételezhető Pridovka István plébános már az urbáriumban is rögzített papi járandóság fejében átadott telket az úrbérrendezés után saját nevére telekkönyveztette. Az uradalom őt is perelte. A plébános később a telket eladta, és még a kiegyezés után is próbálták a közben Dányból elköltözött plébánostól a papi illetményt visszaszerezni. 85 GVM Levéltár 6/c. 1858., 1867. 86 Uo. 1852.
