Nagy Ildikó: Szobrászok a gödöllői művésztelepen (Gödöllő, 2003)

Conrad Veidt modellt ül Sidló Ferencnek, 1926. Ismeretlen felvétele. FING reneszánszkori páncélos vitézt ábrázoló furcsa emlékmű a hasonló célú művek hosszú sorába illeszkedett. A háború idején működő jótékony célú és nyomorenyhítő akciók megsegítésére a gyűjtés egyik formája volt az ilyen emlékművek állítása, akár az állam, akár egy-egy település kezdeményezésére. Az adományozók (személyek, intézmények, egyesületek stb.) kis bronz lapot vagy szöget (a nagy összeget adományozók aranylapocskát) kaptak, amit beverhettek a szoborba, és így lassanként - a nemzet áldozatkészségét tükrözve - a fémlapocskák beborították a fa emlékművet. A budapesti szobrot megelőzően már Pozsonyban, Nagyszebenben, Kolozsvárott, Szegeden (készítette: Szentgyörgyi István) és vele egyidőben Székesfehérvárott is emeltek ilyen szobrot, mint ahogy voltak megfelelői Németországban és a Monarchia számos városában is, amelyek példaként szolgáltak a magyarországi szoborállításokhoz. Sidló műve 1924-ig állt az Anker palota előtt, onnan a Ludovika akadémiára szállították, majd az idők folyamán erősen megrongálódott szobor részei 1968-ban a Kiscellí Múzeumba kerültek. Ez a megbízás fordulatot jelentett Sidló pályáján. Ez volt az első köztéri szobra, és teljes egészében azonosult a feladattal. Életének kulcsfontosságú dokumentuma az a 32 oldalas levél, amelyet 1918 novembere és 1919 márciusa között írt sógornőjének, Undi Mariskának, aki festő-és iparművészként szintén a gödöllői művésztelep illusztris tagja volt. A levél keserű lezárása egy évek óta tartó családi ellentétnek, amelynek a mélyén anyagi okok is voltak, de a fő ok Undi Mariska viselkedése, az a lenézés és semmibevevés, amit Sidló személye és művészete iránt tanúsított. Sidló hosszan sorolja a - valószínűleg nagyon is jogos - sérelmeit, amelyek között a legfájóbb: „Az áldozatkészség szobrát mintáztam. Az első nagy nyilvános szobor, mellyei megbíztak. Carla is, én is telve örömmel, büszkeséggel; frissen és boldogan dolgoztam, telve hittel és önmagamba vetett bizalommal. - A műtermem búcsújáró hely, a régi világ minden nagy embere megfordul nálam, és sok elfoglaltságú komoly excellenciás urak órákig elnézegetik azt az érdekes képet, hogyan dolgozik 16 ember az óriás szobron. - Csak Te nem érdeklődtél, csak Tőled nem jött örömöt kifejező - gratuláló bíztató szó." Az utókornak nem kell állást foglalnia egy családi konfliktusban, de azt megállapíthatjuk, hogy Sidló valóságos művészi feladatként értelmezett egy propagandaszobrot. Mentsége, hogy mindenütt elismert művészek kapták az ilyen típusú megbízásokat, és hogy éppen a cél nemes volta miatt (özvegyek, árvák megsegítése stb.) ezeket a szobrokat senki sem bírálta. De a feladat megoldása inkább szakmai bravúr és nem a művészi alkotóképesség próbája. Sidló ezután sorra kapta a megbízásokat a nagy emlékművekre. A Szabadság téri négy irredenta szobor közül az ő munkája a Nyugat (1921). A másik hármat Kísfaludi Stróbl Zsigmond, Szentgyörgyi István és Pásztor János készítette. (A négy név közül hárommal már találkoztunk 1911-ben is a Százados úti művésztelep létesítésekor, és ők hárman - Sidló, Kísfaludi Stróbl és Szentgyörgyi - kapnak majd megbízást az Országos Sidló Ferenc: Conrad Veidt képmása. 1926. FING 14