Nagy Ildikó: Szobrászok a gödöllői művésztelepen (Gödöllő, 2003)

Levéltár számára készítendő történelmi lovascsata kompozíciókra is.) Sorra készítette az első világháborús emlékműveket is (közülük a kalocsai a legismertebb), és amikor 1927-ben Harsányi Kálmán megírta róla az első nagy, összefoglaló tanulmányt, már tizennyolc köztéri szobra állt. 1924-től tanított a Képzőművészeti Főisko­lán. Bár 1925-ben még mindig csak „fizetéstelen" ta­nárnak nevezték ki, de megkapta a kormányfőtanácsosi címet és vele a „méltóságos" titulust. 1930-ban Corvin­koszorút, 1939-ben a Magyar Érdemrend középkereszt­jét kapta. Művészi díjakkal is elhalmozták: 1923-ban a monzai, 1929-ben a barcelonai nemzetközi kiállításon kapott elismerő oklevelet. 1931-ben Ráth György-díjat, 1933-ban a főváros képzőművészeti aranyérmét kapta (a Danaidák kútjára), 1936-ban pedig a szobrászati nagy állami aranyérmet. Aktívan részt vett a művészeti életben is. Tagja volt a Körösfői által alapított Céhbeliek­nek, titkára volt a Szinyei Társaságnak, 1940-41-ben a Képzőművészeti Főiskola rektori tisztét is betöltötte. Sze­rette és szervezte a jelmezes ünnepségeket, bálokat, így például 1935-ben a FÉSZEKben rendezett híres jel­mezbált, vagy 1940-ben az operaházi úgy nevezett Élő tárlatot, amelyen egy-egy műalkotást mutattak be élő­képben a résztvevők. Feljegyzései közt található egy utalás: „1926—1936-ig a gyönyörű garden partyk a Várkertben." Ez volt az ő világa. Rendszeres résztvevője a külföldön rendezett magyar kiállításoknak, és a külföldi sajtó is sok elismerésben részesítette. Művei bekerültek több nagy külföldi ma­gángyűjteménybe és múzeumba, ő maga pedig a két világháború közti magyar társadalom legelőkelőbb köreibe. Hagyatékában számos meghívó maradt fenn, amelyeken József főherceg és Auguszta főhercegasz­szony, Bethlen István miniszterelnök és felesége, Dará­nyi Kálmán miniszterelnök és felesége, Horthy Miklós kormányzó és felesége hívja meg estélyre, teadélutánra. A már említett hosszú levél tanúsága szerint ő vágyott is a társadalmi elismerésre, akarta, és el is érte. Óriási bizonyítási kényszer és feltörekvési vágy volt benne. Azonosult ezzel a világgal, amely imponált neki, és amelyet élvezett. Hogy meddig - az pontosan nem tud­ható. Szabadkőműves volt, angolbarát és Hitler ellenes. A második világháború utolsó hónapjait, majd a háborút követő időket a Szigetvár melletti Szentegáton töltötte, báró Biedermann Imre kastélyában. Százados úti műtermébe többé nem tudott visszamenni. 1949-től a Kossuth Lajos-utca 4-ben volt lakása és műterme, az egykori jólét maradványaival berendezve. 1948. au­gusztus l-jével nyugdíjazták, élete utolsó éveit betegen és szegénységben élte le. 1954. január 8-án halt meg. Felesége 1956 augusztusában követte. Sidló szobrászí oeuvre-je mennyiségében hatalmas, egyelőre még megközelítőleg sem ismerjük. A szobrá­szat minden műfaját művelte: emlékművet, portrét, síremléket, kisplasztikát, épületszobrászatot és érmé­Sidló Ferenc Léthe vize, 1934. Magántulajdon szetet, valamint azokat az átmeneti műtípusokat, ame­lyeket a szobrászat a hagyományos műfajok felbomlá­sával teremtett meg. Dolgozott állami, egyházi és privát megbízásra, de főleg saját kedvteléséből, és ezekre a műveire utólag esetleg megbízást is kapott. (így készült például a pesti Belváros egyik kedvelt szoborcsoportja, a Danaidák kútja, melynek kis méretű eredetijét Sidló L929-es Ernst múzeumi kiállításán ajánlotta megvételre és köztéri felállításra a fővárosi vásárló bizottság.) A legnagyobb és legbizarrabb műveit természetesen saját magának készítette. Az 1920-as évek közepétől kezdő­dik azoknak a műveknek a sora, amelyek Attilát és a hun-magyar mondakör eseményeit, szereplőit idézik meg. Ilyenek a Hun táltos, a Hun vitéz, az Ősmagyar emlékmű, tetején az Ősmagyar kürtössel, vagy az a szinte hihetetlen vállalkozása, amely Attila temetését jelenítette meg harminc alakkal. Erről a műről és pusztulásáról Harsányi Zsolt számol be 1942-ben. „Éle­te legnagyobb művét akarta megalkotni ezzel az óriás csoportozattal" - írja, amely már majdnem elkészült, amikor egy nagyon hideg téli napon az agyagszobrok megfagytak és összeomlottak. Harsányi azt írja, hogy Sidlónak ez már a második sikertelen próbálkozása volt, huszonöt évvel korábban a gipszöntés volt hibás, ezért az egész művet összetörte. Ha az évszámot, vagyis az 1917-et kétséggel kell is fogadnunk, hiszen Sidló akkor több hónapot a fronton töltött, annyi bizonyos, hogy a téma évtizedeken át foglalkoztatta. A témaválasztást minden bizonnyal befolyásolta a gödöllői művészeti tra­díció (például Körösfői falképei a marosvásárhelyi Köz­művelődési Házban), felerősítette a két világháború közti magyar ideológia, amely az ország, a népesség és 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom