Gellér Katalin - G. Merva Mária - Őriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901-1920 - The artist's colony of Gödöllő (Gödöllő, 2003)
KESERŰ KATALIN: A »GÖDÖLLŐI ÉPÍTÉSZEK«
szólagos visszakanyarodás okára kupolaterveí világítanak rá. Kísérlet és hagyomány együttműködéséből született a rárosmulyadi centrális kápolnatér s héjszerkezetű vasbeton kupolája. Ógyallát azonban már fakupolával fedte Medgyaszay, ami kívül hatosztatú sátortetőt kapott. A fakupola viszont továbbfejlesztett faszerkezet, deszkákból rakott és deszkaívekkel meghatározott héjaival. Éppen vasbeton héjöntvények zsaluzására is alkalmas lenne. Ám Medgyaszay rájöhetett: a faszerkezet önmagában is időtálló, az újabb anyag és munkafázis felesleges. Tradicionalízmusa tehát nem lemondás a kísérletről, sőt, belátása a hagyományok fejleszthetőségének. 2. Thoroczkai a Székelyföldön 1907 és 1914 között végzett kultúrafeltáró és az archaikus vonásokat őrző kultúrát könyveiben közkinccsé tévő munkája során joggal vélte úgy, hogy a szinte népművészeti múzeumként funkcionáló református templomok ismeretében hivatott tervezője lehetne egy néprajzi múzeumnak, ahol természetesen nemcsak a saját gyűjteménye, hanem - az 1873-as bécsi világkiállítás nyomán - művészetként értékelt népművészet egésze kaphatott volna helyet. 1910-ben elkészült Székelyföldi Népművészeti Múzeum-tervéből azonban nem lett semmi. (Elképzelhető, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumhoz készült, amit azonban Kós Károly terve szerint építettek fel.) Később Medgyaszay és ő is pályázott (Thoroczkai Jánszky Bélával) a budapesti Néprajzi Múzeum épületére (1923), ami azonban máig nem épült meg. Thoroczkai a budai Várban lévő házát tervezte később átalakítani Székely Múzeummá, erről azonban csak a Tér és Forma című folyóiratban megjelent fotók alapján alkothatunk képet. Medgyaszay viszont közben építhetett egy múzeumot Veszprémben (1912-24), ám nem egészen eredeti tervei szerint, sőt, noha ideiglenes épületekkel és anyagokkal, de egy egész kiállításvárost tervezett és épített az 1. világháború idején: a lembergi (ma Lvov) hadikiállításét. Katonai szolgálata közben tervezte a pavilonokat (1916), első kiállítási csarnokait, amik fából és kátránypapírból készültek. Akár addigi életútja áttekintésének is vélhetjük a főépület és a hozzá vezető út kezdetét jelző két kapuoszlop hivatkozását az általa tisztelt Lechner Ödön Iparművészeti Múzeum épületében kifejtett indianizmusára. Más épületeiben saját, Gödöllőn kimunkált háztípusát, illetve templomainak centrális tereit idézte meg, végül kísérletként megépített egy fahidat és egy étkezősátrat. Ez utóbbi terét maga a tetőtartó szerkezet adta, aminek lényege a központi tetőéi. Az erre boruló nyeregtető kétoldalt függőleges lábazatra támaszkodott. Ez az egyszerű konstrukció valóban az egyetemes építészeti anyanyelv újrafelfedezését jelentette. Alapszerkezet, mely teret teremt bármely típusú közös tevékenység számára. (Módosított formában a nagykanizsai színház nézőterénél használta fel 1926-ban.) Mindenfajta stílussal szakított itt Medgyaszay, összhangban építőművészed elveivel, amelyeket a Művészet című folyóiratban fejtett ki (1909): az építészet a fizikai erők megismerése és ezek kifejezése, megérzékítése a formában. Pontosan ezt tette a fával és a vasbetonnal is, ám ez utóbbival nagy léptékben (amire a vasbeton hivatott) csak színházépületeiben foglalkozott, újszerű, új funkciójú konstrukciókban nem. 3. A veszprémi színháztól (1907-1908) kezdve e műveiben a monumentális, közös térnek olyan biztonságát, ünnepélyességét teremtette meg, formában kifejtve a beton erejét, hogy méltán tarthatjuk modern építészetünk megteremtőjének. Medgyaszay monográfusa, Kathy Imre írja: „A veszprémi színház az első olyan épület [a mai - KK] Magyarországon, amely jelentős részében vasbeton szerkezetű, és ezen túlmenően a vasbeton építés több olyan problémáját vetette fel, illetve oldotta meg (előregyártás), amelyek csak napjainkban válnak általánossá." 1 2 Az épület a funkcióknak megfelelő testekből áll, melyek közül - színházaknál szokatlanul - a színpadot és zsinórpadlását magában foglaló legmagasabb tömb az első, ami a földszinten a színpad és nézőtér alatt húzódó előcsarnokot is tartalmazza. Nagy, sima, alig megbontott falaival ez a tömb a keleti monumentális építészetet idézi. Előtte oszlopos bejárati építmény, terasszal a tetején, két oldalán az öltözőket, egyéb helyiségeket rejtő melléképületek (a jobb oldali a már meglévő szállodába csatlakozott) pergolával „zárulnak". A fő épülettömb mögé került a nézőtér alacsonyabb tömbje, kétoldalt öt-öt hatalmas ablakkal és a karzatról nyíló terasszal. Az épület hátsó tömbje a lépcsőházé, maga is osztott. Magasabb, középső szakaszának élei legömbölyítettek, a jobb oldali szakaszban a hátsó bejárat kapott helyet. 1906-1907-ben Medgyaszay egyrészt a keleti gyűjteményeket tanulmányozta Münchenben, Berlinben, Párizsban, de Párizsban, Hennebique irodájában a vasbeton építészet lehetőségeivel is ismerkedett. így született meg a színház vasbeton szerkezete és az erre koncentrált díszítményrendszer 1 3. A térhatást tekintve a nézőtér a színház központi helye. ívelt álmennyezetével, a falak élek nélküli csatlakozásával kialakított tere enyhén amfíteátrumszerű, amit hangsúlyoz a páholysor íve, középen karzattá szélesedve, és a falon körbefutó, a színpadnyílás ívét is keretelő díszítménysor. A rabicmennyezetet betonozott dongahéjelemek, a páholysort vasbeton, előregyártott konzolok tartják. Ezek a külső végükön, az oldalhomlokzaton erkélyt hordanak, a karéjos-íves záródású, magas, mérműves, előregyártott vasbeton ablakok alatt, amik felett öt karéjos, kerek ablak s felettük a körívet kiemelő párkány kapott helyet. Ez az ablaktípus és „szemöldök"-párkány díszíti a főbejárat tömbjét is, ahol - a főhomlokzaton - kisebb változataik
