Gellér Katalin - G. Merva Mária - Őriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901-1920 - The artist's colony of Gödöllő (Gödöllő, 2003)

MURÁDIN JENŐ: A DIÓDI TELEPRŐL

sum Via, Veritas et Vita hátterében természetes hűséggel megjelenik. Sok mindenben ideális hely volt ez a falu az itt tolsztojánus kommunát létesítő festőknek. A ma is kristálytiszta és bő vizű Gyógyi patak az apró hidakkal több helyen is átjárhatóvá teszi a falurészeket és sikátorokat. Gyönyörű nagy füves, gyümölcsöskerteket kerítenek itt máig művészien font sövénnyel. A Váralja nevű részen állott egykor a Vincenti kúria és az elhagyatott, pusztuló kápolna. Kriesch Aladár az Alsó-Fehér megyében olyan tekintélyes Zeyk családnál vendégeskedett nem egyszer diódi ottléte alatt. A Zeyk leányokról 1894-ben festett képe Szinyei Merse Jenő birtokába került. A családfő, Zeyk Gábor, országgyűlési képviselő és díódí birtokos volt az, aki tekintélyével lecsendesítette a „Hóra-felkelés" képtémája miatt a festő ellen fordult román pópát és modelleket. (Zeyk Gábor kriptája, feltörve és kifosztva, a falu temetőjében őrzi a család emlékét.) A nagy többségben már a századforduló táján román lakosságú faluban mindenekelőtt a magyar birtokosok fogadták vendégül a festőket. A Zeyk-kúrián kívül Tom von Dreger és a festőtársaság tagjai gyakran a Vincenti család házában tartózkodtak. A fiatal Vincenti Miksa az ő biztatásukra kezdett a festészet iránt érdeklődni, ugyanúgy, mint a szintén helybeli Kis Domokos. Orbán Balázsnak a vidékről írt különálló történeti tanulmánya

8 megnevezi az „igen virágzó nemesség" újabbkori családjait, a Zeyk, Miksa, Vas, Czirjék, Pallós famíliákat. A magyarság vészes pusztulása, itt is, mint a környező vidéken, Nagyenyedet is beleértve, az 1848-49-es drámai eseményeknek, a mócvidéki felkelésnek tudható be. A Diódon megjelent festők színt és mozgalmasságot hoztak a falu életébe. Puritán szokásaik, vegetáriánus életmódjuk, különös öltözködésük még inkább kiváltotta a helybeliek kíváncsiságát. Az érdeklődő festőknek szívesen mutatták meg a parasztporták még ma ís látható értékeit. Bevezették őket a télen fűtetlen „tísztaszobákba", ahol gyönyörű román szőtteseket, kézimunkákat, cserépedényeket, hutaüvegeket mutattak nekik, s a boltozatos, mély pincékből fölhozott diódi borral és szilvapálinkával kínálták őket. A háziipar termékei közül különösen a falvédőként és abroszként használt szőttesek vörös-fekete színe és mintázatának nyugodt harmóniája ragadta meg a látogatók figyelmét. Nem is lehet véletlen, hogy mind Kriesch Aladár, mind Nagy Sándor már ekkor foglalkozott szőnyegtervezéssel, és tették ezt közvetlenül Tudor-Hart erdélyi látogatása után. A plein air festés, már a vidék különleges szépsége miatt is, foglalkoztatta a Diódra érkezett alkotókat. A faluképen kívül a környék természeti nagyszerűségét is fölfedezték. Rajzok készültek a Remetei-szoros sziklakapujáról, a Cheiáról (Tyeja), a szűkülő völgyben ma is látható magas tetejű, szalmafödeles házakról, a Monastériának nevezett görögkeleti kolostorról. Nagy Sándor és Tudor-Hart 1897-es látogatásakor, mint Dénes Jenő könyvében olvasható, hárman együttesen rajzolták és festették a falut környező tájat.

9 Krieschnek a vidékről készített rajzai nem bukkantak elő (talán a világháborús frontátvonuláskor kiégett műtermében pusztultak el), de Nagycsáklya című festménye biztosan utal arra, hogy képzeletét megragadta a közeli Csáklyakő fantasztikus sziklavilága. Több képe készült Diódon és környékén Nagy Sándornak, Edvi Illés Aladárnak, Tom von Dregernek és a helyi festők közül Gruzda Jánosnak. Kriesch Aladár a tordai Dávid Ferenc-kép mellett Tövisen más megrendeléseket is kapott. Hunyadi János temploma számára 1898-ban Szent László, 1904-ben Szent István alakját örökítette meg. Ezek az aranyló hátterű, gyönyörű oltárképek a 15. századi római katolikus műemléktemplomnak ma is nevezetességei. Gödöllő későbbi alapítói a falu, a vidék fölfedezésével érintetlen tájat kerestek, s ezt elsődlegesen Diódon találták meg. Voltak azonban beszűkítő korlátai is a diódi környezetnek. Népéletet, bolygatatlan falut igen, de magyar népművészetet nem találtak itt. Erre Torockó és a „ruskini szigetnek" érzett Kalotaszeg magára már nem sokáig várató fölfedezése kínált lehetőséget. TOLSZTOJI KÖZÖSSÉGBEN Dr. Boér Jenő és fia, ifj. Boér Jenő meghatározó módon járult hozzá ahhoz, hogy a gödöllői művésztelep majdani alapítói. Kriesch Aladár és Nagy Sándor s környezetűkben mások is, a tolsztoji művészet- és életfilozófiával, illetve a gnosztikus tanokkal élő kontaktusba kerüljenek. Sokan voltak akkoriban Európa-szerte tolsztojánusok. A nemzeti művészeteket a régitől való elszakadás jegyében föléleszteni kívánó alkotókra természetes módon hatott ez az ideológiává gyúrható filozófia (s a Ruskin-Morris hirdette elvek ugyanúgy), de elméletet és életvitelt a működő gyakorlatban már ritkábban lehetett megtapasztalni. Ezért annyira fontos - ha korántsem kizárólagos - az a hatás, melyet ez a befogadó családi kultúra a diódi művészközösségre gyakorolt. Családtörténeti alapkutatások híján sajnálatosan keveset tudunk dr. Boér Jenőről is. Famíliájuk Alsó-Fehér és a szomszédos Hunyad megyék nemességének kiválóságai közé tartozott, kinek tagjai a Kemény, Kendefi, Zeyk családokkal együtt a nagyenyedi kollégium, a vidék szellemi kohója fönntartásához nagyban hozzájárultak. Dr. Boér Jenő (1847-1907) mint kiváló orvos és humanista érdeklődésű ember Tövisen működött, s emellett fönntartotta diódi udvarházát és birtokát. A pár éve elhunyt Vita Zsigmond irodalomtörténész, a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanára és