Gellér Katalin - G. Merva Mária - Őriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901-1920 - The artist's colony of Gödöllő (Gödöllő, 2003)
MURÁDIN JENŐ: A DIÓDI TELEPRŐL
könyvtárának őre közléseiből tudunk közelebbit tolsztojánus életviteléről is. Vita Zsigmondnak, aki először írt érdemben a diódi művésztelepről, még alkalma volt az 1960-as években elbeszélgetni dr. Boér Jenő unokájával. Lengyel Györggyel és a Kriesch család rokonságával is. Az ugyan nem tisztázódik, hol és mikor került kapcsolatba a feltehetően külföldi tanulmányokat végző orvos a tolsztoji filozófiával, de bizonyos, hogy rajongásig szerette a nagy orosz író műveit, tisztelte és magáénak fogadta el életvitelét. Vita adatgyűjtéséből derül ki, hogy dr. Boér Jenő, szerteágazó érdeklődése mellett a művészetekhez különösen vonzódott, sőt szabadidejében festegetett is. Tolsztoj arcképét, melyet maga festett, diódi udvarházában tartotta. Nem a hívők türelmetlen fanatizmusával, mint inkább a belőle áradó jósággal, a „szeretetvallás" eszméinek kisugárzásával nyerte meg családtagjait és barátait az eszme feltétlen híveinek. Boér doktor, mint idősebb korában a róla készült fényképeken látjuk, maga is Tolsztojra emlékeztető alkat volt, magas homlokával, töprengő tekintetével és hosszú, dús fehér szakállával. Kriesch Aladár, aki már korábban is találkozhatott a tolsztoji filozófiával, nyomban a hatása alá került. „Tolsztojnak - írta Vita Zsigmond - a művészetről szóló és a filozófiai munkáit együtt olvasták németül már az 1890-es években. így alakulhatott ki Diódon egy kis tolsztojánus művésztelep. [...] Szabad művésztelep volt ez, nem festőiskola, és tagjai teljes függetlenségben éltek. Életfelfogásuk, a közös eszmék és művészi törekvések fűzték őket össze." 10 Az összegező ideológiai alapozást azután már Gödöllőn ifj. Boér Jenő gnosztikus társadalomfilozófiája és Schmitt Jenő Henrik Tolsztoj-interpretációi erősítették meg, 1 1 de maguk az alapítók is (Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor) a forrásokig elmenő komoly és mély tanulmányokat folytattak a tolsztoji tanításról. Életvitelükhöz hozzátartozott a városi lélektelen környezet elutasítása, a természethez való visszatérés, a népszolgálat, de például a vegetáriánus életmód is. Kétségtelen, hogy annak a „facipőben járó" művésznek a típusa, aki esetleg még Kneipp páter önsanyargató vízkúrájára is esküdött, nagyjából a diódi környezetben kialakult, s Gödöllőt szokásaikkal, utópista hitükkel együtt lakták be. Kriesch ragaszkodása a Boér családhoz több síkon is követhető. Művészi hagyatékában is nyoma maradt. Már az első diódi években megfestette Boérné Papp Eszter portréját (1893), egyik lányukét, Lengyel Györgyné Boér Erzsébetet (1893) és dr. Boér Jenőt (1894), majd később Boér Lenke arcképét (1905). Nagy Sándor még párizsi éveiből hozta magával az új tanok iránti érzékenységét, és Diódon megerősödött benne. Utána Edvi Illés Aladár érkezett a diódi telepre, s tért vissza oda többször egymás után. Őrá Tolsztoj írásai olyan mélyen hatottak, hogy az eredetiben való olvasás kedvéért megtanult oroszul, sőt fordítással is megpróbálkozott. Az aszketikus tolsztoji életvitelnek nem volt mindenki híve, de a tolsztoji művészetfilozófia mindegyikükre hatott. Ez tartotta össze, legalább laza egységben az itt dolgozó festőközösséget. A Kriesch Aladárt ért súlyos csapás, Nunu fiuk elvesztése (toroklobban halt meg 1901-ben) egy időre eltávolította a festőt Diódtól. Nem akart oda visszatérni, ahol családjával olyan felhőtlenül boldog volt. Később azonban, már a gödöllői telep megalakulása után, ismét lejárt Diódra, és festményei is készültek a faluban és környékén. 1 2 Az 1907. évben nagy valószínűséggel jelen volt a 60 éves korában elhunyt dr. Boér Jenő temetésén. A tövisi temetőben levő síremlék, dr. Boér Jenő domborműves portréjával és szecessziós vonalvezetésű évszámaival Apáti Abt Sándor (1870-1916) munkája. A szobrász mind a Kriesch, mind a Boér családdal rokoni kapcsolatban állott. 1 3 Megfordultak Diódon a gödöllői szőnyegtervezők is, Undi Mariska, Frey Vilma s a családi körbe hazatérő Boér Lenke. A svéd Leo Belmonte francia feleségével jött le Diódra; a falu határában telket vásárolt magának, s 1906-ban hozzá is kezdett egy ház fölépítéséhez. Terveivel azonban fölhagyott, mert a gödöllői szövőműhelyben más feladatok vártak rá. A diódi telep művészei közül néhányan ellátogattak Pataky Lászlóhoz (1857-1912), akit alvinci otthonában és korszerűen kiépített műtermében akkoriban éppen történelmi kompozíciók festése foglalkoztatott. Alvinc pár kilométerre fekszik Gyulafehérvártól, így Diódhoz is közel volt. Ugyancsak a helyiek közül az erdélyi Gruzda János (1881-1953) állott közel a diódi közösséghez. Gruzda, a tövisi református pap fia, szintén teológiát végzett, majd a budapesti Mintarajziskola növendéke volt, s a művészpályára Boér Jenő és Fadrusz János biztatta. A Diód és Gödöllő felé mutató kapcsolatainak később is haszna volt, mert nem lehet véletlen, hogy munkái eljutottak a gödöllőieknek is olyan jelentős sikereket hozó művészeti fórumokra, mint az 1906-os Milanói Nemzetközi Kiállítás vagy az 1908-as Londoni Magyar Kiállítás. 1 4 Gruzdát a Remeteiilletve a vele párhuzamos Intregáldi-szorosban készült rajzai és festményei kapcsolják, művek szerint is, a telepen dolgozó csoporthoz. Vita Zsigmond adatai szerint a későbbiekben (1912-ben) Ernst Gorsemann német szobrász és egy Hackenmüller nevű német festő dolgozott Diódon, Tom von Dreger otthonában. 1 5 A diódi telep lassan elapadó életének epilógusát a Dreger család folyamatos ottléte képezi. Tom von Dreger (1868-1948) osztrák festő és fényképész 1 6 már 1899-ben megjelent a diódi telepen, de ő és rokonai lettek azok, akik állandó lakosokként megtelepedtek ott. 35
