Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

II. rész A fűzfa pelyhe... - III.fejezet

- Ezt sohasem fogom kiolvasni. Diána látta, hogy György mélyen lehajtja a fejét, és marcona arcáról peregnek a könnyek. - Isten a mosókonyhában - mondta úgy, mint akinek könnyei a torkán csordogálnak. Diána az egyikről a másikra néz. Ezek valami közös ragály áldozatai! Nincs komikusabb látvány, mint józan kívülállónak a szerelem. De itt erről szó sincs. Pedig Diánát még az is jobban megnyugtatná, mert azt legalább értené, micsoda. S mintha György elértené Diána vívódását, most megszólal. Szavai tapogatózva tájékozódnak egy világ-korszakforduló kérdőjelei között, melyek közül az egyik éppen a Diánáé is. - Gondolkoztál-e azon Diána, hogy a történelemben hogyan függ össze minden? A mai nap a tegnapival, az pedig a tegnapelőttivel. Az a könyv, ami a leányod ölében pihen, tegnapelőtt íródott, de a mának szól. És nemcsak a mának, még inkább a holnapnak. Kevesen tudnak róla, mert még nem jött el az ideje, hogy a tömegek táplálékává váljon, de ez nem jelent semmit. Akihez eljut, és aki képes rá, hogy elfogadja, az úgy jár vele, mint én és Undine. Úgy érzi mindent megért, mindent a helyére tud tenni, egyszerre kivilágosodik körülötte az élet, és kinyílik a látóhatár. A legnagyobb kérdésekre felel, azokra, amikre eddig senki se tudott felelni. Honnan jössz, hová tartasz? Miért olyan a világ, amilyen? Egyszerűen és hatalmasan felel, nem találgat, mert nincs benne bizonytalanság. Biztos kézzel tépi szét a kárpitot ég és föld között, hogy ne csak a részleteket ismerjük, hanem a teljességet is, úgy, mint aki lát. Aki megérti, mi történik itt, csak leborulni képes, úgy mint a lányod, és ujjongani, hogy az emberi történet ehhez a dicsőséges lapjához elérkezett. És mi kevesen, akár egykor a betlehemi pásztorok, méltatlan szívvel ennek tanúi lehetünk. Tudod, Diána, ez csodálatos tapasztalás. Jelen lenni a világban, amikor ez megtörténik. Ugyanakkor, amikor az emberek tetemes része megcsonkította magát, mert megölte magában a hitet, ami egyenlő avval, mint amikor a fát éltető gyökerétől elvágják. Az örök élet reményét szemétkosárba dobva, csírátalanította a saját 91