Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

I. rész Fut a hullám... - III. fejezet

nyári alvóhelyen. Én épp akkor mosakodtam. Sajnálom, nem tehetek róla. - Csobogott a víz, és te ott álltál, mint egy akkor nyílt rózsa. Szókén! Milyen szőke voltál! A hajad a combodat verte! - Fejet akartam mosni... - A sejtjeimbe ittalak, nem tudlak kitörölni onnét. És te akkor megértettél. Én édes egyetlenem! Múzsám, Vénuszom, Madonnám, Margarétám! Hát nem akarsz már tudni többé a te Faustodról? - Látod, éppen ezt nem bírom. Ezt utáltam meg bennetek. Ti sohasem akartok önmagatok lenni. Tegnap Faust, ma Cyrano. De értsd meg, én nem vagyok Margaréta, még ha úgy is hívnak. Se Roxan. Ha mindig ezekre gondolok, akkor sohasem tudok szabadon cselekedni, mert akkor fel kell vennem ezeknek a hősnőknek a szokásait. - És te nem akarod felvenni?! - Nem. Én nem akarom, hogy bárki vagy bármi előre meghatározza, hogy mit tegyek. S biztos vagyok benne, hogy ezek a te eszményeid, ha léteztek valamikor, sohase gondoltak arra, hogy valakihez hasonlítsanak. - Hisz evvel csak a hódolatomat kívántam leróni irántad. Csak nem baj, hogy téged látlak mindazokban a kiváló nőkben, akiket számunkra idáig a századok termettek?! - Ez megtisztelő, és tavaly még nekem is tetszett. Odáig az életet én is csak azokból a forrásokból ismertem, amiből ti: a művészetből, a könyvekből. - Látod, hány leánynak jutott ekkora gazdagság? Olyan apa lánya vagy, akinek ez az életcélja: minél többen ismerjék meg a múlt kincseit, hogy azokhoz a mércékhez igazodjanak. Sokan nem is tudnak róla, mi minden volt már. óket nem is lehet felelősségre vonni. De neked mindez az öledbe hullott, és éppen te veted meg! Hálátlan! Persze ezt az utolsó szót nem kellett volna kiejtenie, de hát önkéntelenül is saját sorsára gondolt. A Cyranojelmez olyan szívet takart, aki gyermekkorában csak az Angyalföld nyomorát ismerte. Most pedig szülőt és testvért tartott el, 47