Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

III. rész Kétéltűek - I. fejezet

- De szeretném, ha leány lenne a testvérem! - vallotta Hélia. Talán <5 olyan lesz majd, amilyen én sohasem lehetnek. Diánát megütötte ez a hang. - Hát te nem vagy megelégedve magaddal? A kislány a fejét rázta. Diána nem látta, csak érezte testének rázkódását. - Milyen szeretnél lenni? - Csodálatos. - De hiszen minden ember csodálatos, mert mindegyikből csak egy van, és senki se pótolhatja. így rendelte az Isten végtelen bölcsessége. Te ezt nem tudtad? - Én igen. De az kevés, ha csak én tudom. Diána magához vonta őt, és próbálta megérteni. Mi az, ami ezt a gyermeket elválasztja a pipiskedő csitrik seregétől? Eszébe jutott a szánalma iránta akkor, amikor még Villy testében embriókorát élte. Most úgy érezte, akkor nem tévedett. Ebben az életre ébredező gyermekben nagy szakadék tátong. Vajon az a szélsőséges távolság-e ez, ami akkoriban a szülőpárt még a nemzés aktusában is elzárta egymástól? És Hélia ezt az össze nem forrt kettősséget hordozza egy életen át? Vagy az a szakadék, amit a születés dátuma fejez ki, két világkorszak határán, a világháború. Született volna előbb, a régiben, vagy amikor már megkezdődött az új! De éppen akkor, amikor a kettő a szakadás kataklizmáját élte? Kozmikus robaj zavarta meg az embrió születés előtti álmait? Amikor minden eldől. Hogy ki tud-e bontakozni. A születéskor már késő. Akkorra már eldőlt egy emberi sors. Hélia úgy érzi, hogy nem lehet soha, de soha csodálatos. Diána döbbenten vette észre, hogy saját sorsával mit sem segíthet Hélián. A kislány életvonala semmiben sem hasonlít az övéhez. Mintha éppen a fonákja lenne, és talán éppen ezért olyan fontosak ők egymásnak. Diána saját szívét is csak arról az oldalról ismerheti, ahonnan meg van világítva. De a másik oldalt vagy a többit, talán majd Hélia segít neki a mélységből kiemelni. A mai éjszakán éppúgy, mint azon az elsőn ott a parton, úgy érezte, mindent megértett. De most még valaki van vele. Még 107