Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

III. rész Kétéltűek - I. fejezet

senki, soha nem volt ennyire vele. Ez a valaki belülről tartozik hozzá, és ezért tud róla mindent. A Föld nagy éjszakája akkor kezdődött, amikor Hélia született. És éppen ez az ő nagy-nagy hivatása, hogy ebben az éjszakában jött a világra. Héliának meg kell váltania ezt az éjszakát, amit örökségül kapott. Nem elvetni, nem elmerülni benne. Sem letagadni, sem száműzni, sem a reggelt várni. Ha ezt teszi - elveszett. Mert Héliának csak az éjszaka adatott. S ebben kell megtalálnia önmagát. Le kell lepleznie, hogy az is csak elmerült fény. Ha nem tudja fölhozni magából ezt a rejtőző fényt, elveszett. Ha nem tudja beledobni, mint fénycsóvát a saját korába, amivel közösséget visel, akkor ... akkor... Diána torka összeszorult. Jaj, akkor mi lesz belőle? Mert kívülről Héliának soha nem lesz része fényben. Semmi, ami Diánának megkönnyítette életét: se jólét, se testi szépség, se egészség nem fog sugározni rá. Kívülről teljes lesz körülötte az éjszaka. Olyan lesz az élete, mint az az első éj, tele kísértetekkel, medúzákkal. Az asszony egyre szorosabban karolta magához a gyermeket a sötétben. 0 most már nem fázott, de a kislány igen. - Nem, nem hagylak el! Míg velem vagy, ápolni, gondozni foglak. A legjobb falatokat teszem eléd, hogy vézna tagjaidba erőt lopjak. És rettegve fogok neked fényt esdeni az égből. Csodálatost, ami nem kintről, hanem belőled fakad. Megkeresi és üdvözíti a homályba elmerült valóságokat. - És Diána beszélt, beszélt, arról, hogy mindenki, aki megleli és betölti szerepét, fénycsóvát hagy maga után. Ezt mások is észreveszik, és elindulnak utána. Diánának ritkán jutott eszébe, hogy Hélia még gyermek. ő valahogy az egész sorsát látta, valami csodálatos benső egységben, és ahhoz beszélt. Hélia képzeletét a fénycsík ragadta meg. Apjára gondolt, akinek életútja ilyen. Sok bánat zúdult a kis családra, amíg apja a saját útját kereste, és csupa fény, mióta lelkét mint egy ablakot szélesre tárta, kinyitotta a kopogtató fény előtt. Évek óta olyan a házuk, mint valami lourdes-i forrás. Emberek jönnek-mennek. A lélek sebesültjei. Anyja, Villy, sokallja is a 108