Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

I. rész Fut a hullám... - I. fejezet

1. fejezet Ha nagy víz fölé leszáll az este, s az embert egyedül éri az éjszaka, akkor a magányosság és elhagyatottság mellé még egy harmadik érzés is járul, és új tartalommal tölti el egész mivoltát. Az előbbi kettő gyarlóságból ered, az utóbbi kiemeli önmagából, és polgárjogot ad neki a végtelenben. Az emberi szív mindenütt egyformán keresi hazáját, és a nagy vizek közelében mintha rá­akadna. De nem minden óra alkalmas az ábrándozásra. Amikor Diána egyedül maradt a folyóparton, harmincegy éves volt. Nem ismerte ezt a tájat, még soha nem látta napvilágnál, nem tudta, kik a lakói és mit várhat tőlük. Nem tudta, melyik irányban vannak utcák, házak, emberek és melyik irányban a lakatlan alföldi pusztaság. Merre vezetnek árnyas fasorok, és van­e legalább egy templomtorony, ami felmutat az égre. Csak a ho­mály vette körül, és ahol a sötétségnek kissé fényesebb az arca, tudta, arra vezet valamerre a folyó, ez a hatalmas. És ahonnan ez hömpölyög, arrafelé magyarok laknak. Talán ez volt most szá­mára a legfontosabb. Néhány perce, vagy talán egy órája is már, hogy egy piszkos teherszállító gőzös partra tette itt őket egy csomó limlommal, ami tartozéka az életnek. Mostantól kezdve ez a föld itt köröskörül, amit nem lát, nem ismer, ez lesz a lakóhelye. Ez a darabka föld, amelyért annyi vita folyik mostanában egy távoli ország béketár­gyalásain. Egy olyan országban döntenek fölötte, ahol semmit sem tudnak róla és lakóiról. Tollal, papíron, emberi sorsokról. A természet mit sem tud erről, csend van a vízparton, végtelen csend. Alszik a város, valahol elmerülve az éjszakában. Riadt utcáira beosont a nyugalom, amit a folyó küldött. Feledni az elmúlt évek háborús borzalmait, a megszállás keserveit. A nap­palok fojtott félelmei pihennek. Jót senki se vár. Pedig az éjszaka sötétjében dereng már a jövő parányi reménye. Ez az asszony tud róla. Egyedül virraszt az alvó táj felett. Gyermekei és a málhák, néhány bútordarab, eggyé váltak az éj­9

Next

/
Oldalképek
Tartalom