Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)

II A HELYI KISIPAR - II/4 ÉRDEKKÉPVISELETEK, INTÉZMÉNYEK

57 tanfolyamokat, télen kultúrdélutánokat, vitaesteket, műkedvelő előadásokat szervezett tagjai általános műveltségi színvonalának emelésére. A GIK-t támogatta a GV It. és a községvezetés is. (Utóbbi például 1938-ban 20 P, 1939-ben pedig 40 P segélyt szavazott meg a GIK-nek, jóllehet azt - állítják a források - „tisztán az iparos ifjúság tartja fenn".) A II. világháború alatt a GIK mindinkább paramilitáris jegyeket vett fel, „elsősorban honvédelmi célokat szolgált." 2 4 Az iparos társadalom kedvvel látogatta az Ipartestületi Zenekar, illetve az Ipartes­tületi Dalárda rendezvényeit. Ezek, a korabeliek szerint, „elsőrendű társulatok" voltak. Gyakran szerepeltek versenyeken, eredményesen 2 5. II/4. ÉRDEKKÉPVISELETEK, INTÉZMÉNYEK A politikai szféra (törvényhozás, kormány), továbbá a közigazgatás (megyei, járási, tele­pülési, községi szintjei) valamint a kisiparosság közötti összekötő láncolat legfontosabb (formális) intézményi eleme, az érdekképviseleti struktúra volt. Ide tartoztak a főként középipari jellegű gazdasági kamarák és jellegzetesen kisipari entitások, az ipartestü­letek. A kisebb településeken iparos körök működtek. Ezeket területi elven, s egyben vertikálisan szervezték. Ipartestületi tagok, kisipari napszámosok és munkások száma Magyarországon. A GV It létszám-adatai 1929-1939.* 3.sz. táblázat Év A magyarországi ipartestületi tagok száma (összes) (ezer főben) A GV It-tagok száma Kisipari napszámosok és munkások száma (ezer főben) Év mesterek segédek tanoncok mesterek tanoncok Kisipari napszámosok és munkások száma (ezer főben) 1929 143,2 194,9 81,4 567 77 370,2 1930 140,5 178,2 70,7 540 70 370,2 1931 152,9 168,6 59,7 601 61 311,4 1932 155,2 141,3 48,6 593 49 269,1 1933 154,6 130,4 45,2 548 51 267,6 1934 158,9 129,4 46,9 558 60 286,2 1935 161,9 128,9 51,5 590 65 303,0 1936 170,2 134,2 57,5 609 60 324,5 1937 177,3 140,4 63,8 596 76 350,7 1938 189,2 147,2 68,3 633 64 389,8 1939 188,4 154,7 71,2 632 79 432,8 * Forrás: Magyar Ipar és Kereskedelem. Szerk.: dr. Dobsa L. és Máriáss I. Bp. 1941.; Kereskedelmünk és iparunk 1922-1940. évi jelentések. Nagy Magyar Compass 1928-1929. II. évf. Bp.; uo. 1929-1930. III. évf. (Az összeállítás a szerző munkája. R. L.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom