Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Gerle János: Gondolatok az építészet és a népművészet kapcsolatának történetéről
25 Gondolatok az építészet és a népművészet kapcsolatának történetéről másik is, egy nem kevésbé fontos, a forma nyelve is létezik." 3 Sinkó Katalin kutatásai 4 tették világossá számomra, hogy az ornamentika eredetéről és szerepéről — Lechnert jóval megelőzően is — nyelvi jellegzetességeinek hangsúlyozásával folytak a viták. Lechner azonban nem ornamentikában, hanem monumentális struktúrákban és térrendszerekben gondolkodott. Legfeljebb a népművészet és a népművészet forrásánál állónak tekintett keleti művészet által ihletett architektúra és az azt díszítő ornamentika egynyelvűsége miatt alkalmazta a népi díszítő elemeket. A falfelületek esetében a díszítőfestőre bízta, hogy naturális virágmotívumaival dekoráljon, épületszerkezeteit azonban maga alakította hatalmasra növelt és háromdimenzióssá változtatott motívumokból és ezeken a felületi díszítés végtelenül leegyszerűsített, absztrahált formában jelenik meg; nem több mint finom utalás az eredetre. Ez az, amiben Lechnert követői nem tudták felülmúlni, mert csak átvették organikus térformáit, egyes díszítő motívumait, de az architektúra teljességét tekintve nem léptek tovább a formai anyanyelv alkalmazása terén. A lényeget sommázva: Lechner a hagyományra figyelve a jövőre vonatkozó indíttatást tudott adni. 5 Feszi és Lechner a monumentális, reprezentatív feladatok, kortárs szóval „emlékszerű" épületek új stílusát keresték, és kísérleti eredményeiket alkalmazták a kisebb épületeken. A paraszti idill illúzióját keltő „mesterséges parasztház" divatjának eredetét nem ismerem, de közismert példa a XVIII. századból Marie Antoinette kerti pavilonja Versailles-ban (ahogyan volt egyéb egzotikum is a korabeli kastélybelsőkben és palotakertekben). A Budapest-Bécs kiállítás anyagában 6 volt látható éppen a Budapesti Történeti Múzeumban ennek a felfogásnak egy korai, magyar vonatkozású példája (Josef Löwy fényképén), az 1873-as bécsi világkiállítás magyar csárdája, nádtetős parasztház tornácszerű verandával, a hagyományos szerkezeti formák, anyagok hű másolásával. A paraszti építészet iránti érdeklődés felkeltése is ennek a kiállításnak az érdeme, ezt követte Jankó Jánosnak az 1883-as majd az 1896-os budapesti kiállításon felépített és berendezett magyar faluja, amely koncentráltan mutatta be valamennyi Kárpátmedencei tájegység és etnikum építészeti sajátosságait. Ez tehát nem elméletekkel és mintakönyvekkel, hanem a tárgyi valósággal szembesítette az érzékeny közönséget, ami nyilvánvaló hatással volt a XIX. század legvégén meginduló népi gyűjtőutakra az építészek (és ugyanakkor más szakmák: zenészek, képzőművészek, néprajzosok) körében. Lajta Béla és Thoroezkai Wigand Ede egyedül, Medgyaszay István a gödöllői művésztelep tagjaival összetalálkozva és Malonyay kutatásait kísérve, Sváb Gyula és Kertész K. Róbert a Magyar Mérnök és Építész Egylet által támogatott, és az első alapos, rendszerező parasztház-publikációkat eredményező felmérés keretében, Kós Károly Koronghi Lippich Elektől ösztönözve előbb egyedül, aztán újabb és újabb 3 Lechner Ödön: A magyar építőstílusról. Magyar Nemzet, 1902. 4 Sinkó Katalin: Viták a nemzeti ornamentika körül 1873-1907 között. Megjelent a Vadas Ferenc szerkesztette Romantikus kastély című Komárik Dénes-emlékkönyvben, 2004. 5 Gerle János (szerk.): Lechner Ödön. Az építészet mesterei sorozatban, Holnap Kiadó, 2003. 6 Katalógusa: F. Dózsa Katalin (szerk.): Az áttörés kora. Bécs és Budapest a historizmus és az avantgárd között. (1873-1920). Budapest, 2004.
