Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

A FIFIK RÉMTETTEI

A TELJES CSALÁD A GÖDÖLLŐI KERTBEN! (BALRÓL JOBBRA) ALADÁR, MARGIT, KRIESCH ALADÁRNÉ, TAMÁS, KÖRÖSFŐI KRIESCH ALADÁR, LAJOS, GÁBOR Ahol sok gyermek van, mindenegyik más fokán van a fejlődésnek, és ezt nehéz a szülőknek áthidalni. Az egyik még reszket a szülői szeretet megnyilvánulásai után, ugyanakkor a másik már szégyenli a csókot és restelkedve somfordál ki az ajtón, dörzsölve a homlokát, ahol a csók érte, a harmadik már rajta felejti pillantását a csinos vonalú lábikrákon, a negyedik örökké mérges arccal, ami azonban semmit se jelent, csak a könyveket bújja. Hány ilyen formája van az emberiség fejlődésfokának is, és mégis egy kalap alá akarják vonni. Nem ez-e az oka a sok visszavonásnak és háborúknak? Ki az apja és anyja az emberiség-gyerekeknek? Valamely formában, valakik mindig adoptálják, de csak mostoha szülők, azért szaladnak így szét a gyermekek, s aztán egymásra rohannak dühös tigrisekként. Aladár gyermekei szeretik egymást. Noha mind az öt más lelkületű, de annyi a közös emlék a törzsfőnökök szabadságos idejéből, annyi játékos emlék fűzi össze őket természetes alapon, amelyen az igaz barátság is áll. hogy ez idővel még erősebb lesz és így remélhető, hogy ezen a meddő, szeretetlen korszakon átsegítik egymást a kilátástalanból egy napfölkeltére. Hanem most veszem észre, túl messze kalandoztam előre. Ismét sok évvel kell visszamennünk, ahol elvesztettük a fonalat. 112