Kerényi B. Eszter (szerk.): A Sina család Magyarországon (Gödöllői Múzeumi Füzetek 6. Gödöllői Városi Múzeum, 2004)

Deák A. András: Sina György és a reformkori magyar vízszabályozások

SIN A GYÖRGY ÉS A REFORMKORI MAGYAR VÍZSZABÁLYOZÁSOK 39 1. A Tisza az ország kereskedelmi és közlekedési fővonalainak egyikét képezi, tehát nem méltányos, hogy az ország lakosságának csak egy része vállalja fel a vízi út építésének anyagi gondjait - mondták. Továbbá: 2. Az árvizek megfékezéséből a szárazföldi közlekedés számára is jobb feltételek származnak. 3. A folyó megrövidítése a kincstári szállításokat sokkal jövedelmezőbbé teszi.

7 A kormányzat azonban hajthatatlan maradt, a töltésépítés költségeit a birtokosoknak kellett állniuk. Pénzük azonban nem volt. Az olcsó kölcsön tehát sarkalatos kérdéssé vált. Kölcsönt pedig csak a bécsi bankároktól remélhettek. Elsősorban Sina jöhetett számításba, aki Széchenyinek ugyan jó embere volt, de nem nagyon lelkesedett a Tisza-szabályozásért. Kockázatos beruházásnak ítélte, és - ami a legfontosabb nem látott garanciát arra, hogy befektetése megtérül. Ezért Széchenyi és a Tiszavölgyi Társulat - a szabályozások központi szervezete - egyik legfontosabb feladatának tekintette kidolgozni a kölcsönt adó „tőkepénzesek" bizalmát megnyerő garanciarendszert. Kovács Lajos, a Tiszavölgyi Társulat igazgatója a Jelenkor" hasábjain számos cikkben

8 gyúrta, formálta a közvéleményt, hogy elfogadtasson egy olyan rendszert, amely a hitelezőknek és a kölcsönt élvezőknek egyaránt a legkedvezőbbnek tűnt. Javaslata a következőképpen hangzott: „Egy középponti testület őrködése s kormányzása mellett minden vízszerkezeti osztály a fennálló törvények ótalma alatt saját költségein saját rovására" hajtsa végre a szabályozást. A felvett kölcsönre garanciául ne a birtokos személye, hanem annak birtoka szolgáljon

9: „A szabályozás költségeire nézve minden illető birtokos az érdeklet arányában s előre ismert öszvegig kölcsönvevő, s az őt illető kölcsönért minden vagyonával kezes."

1

0 Azért pedig, hogy rögtöni végrehajtás alapjául szolgálhasson az előzetes szerződés, szolgabíró előtt kellett azt megkötni. A törlesztési határidőt is úgy szabták meg, hogy „elegendő idő maradjon a fizetésmulasztókon az illető törlesztési mennyiséget beszedni s kellő időre a középponti pénztárba beküldeni". Kezességet a megbízható törlesztésre a Tiszavölgyi Társulat vállalt. 7 MOL N 22. 101 Cs. LIX. 1846. március 26. 8 Kovács Lajos a Jelenkor 24, 26, 31 és 34. számaiban írt ebben a tárgyban. 8 Magyarországon az ősiség törvénye értelmében az ősi nemesi birtokok elidegeníthetetlenek voltak. Csak a szerzett vagyon felett rendelkezett a tulajdonos. Ezen felül törvények védték a nemeseket a bíróságokon is. Ezért, bármennyire felfoghatatlan is, hitelfelvételnél a hitelező számára fontos tényező volt a hitelt felvevő személye is. Széchenyinek az 1830-ban megjelent „Hitel" című könyvében még azért kellett harcolnia, hogy legalább kiskaput nyissanak rendeletekkel a törvény falain, hogy ha nemesek hitelt vesznek fel, és nem fizetik azt vissza, akkor ősi kiváltságaik ne hátráltassák adósságuk behajtását: „a pör sebesen folyjon", és „az ítélet után mingyárt kezel lehessen tenni a vagyonra s birtokra". 1

0 KOVÁCS Lajos: Javaslatok a tiszaszabályozási ügy belrendezése körül. In: Jelenkor, 1846. március 26. 24. sz.