Kerényi B. Eszter (szerk.): A Sina család Magyarországon (Gödöllői Múzeumi Füzetek 6. Gödöllői Városi Múzeum, 2004)

Deák A. András: Sina György és a reformkori magyar vízszabályozások

48 SIN A GYÖRGY ÉS A REFORMKORI MAGYAR VÍZSZABÁLYOZÁSOK 48 Csatornából vasút... A csatorna-társaság szénája azonban egyre rosszabbul állt. Belső széthúzás miatt 1844 őszén Vécsey megvált a Csatorna Társaságtól, 1845 őszén pedig Széchenyi, mint a kormányban a Közlekedési Bizottság elnöke, vágott bele egy másik, a Csatornánál sokkal nagyobb horderejű vállalkozásba, a Tisza-szabályozásba. A Csatorna sorsát ez végképp megpecsételte. Tavasszal Széchenyi még optimistán írt a Jelenkor"ban, amikor is kifejti, annak ellenére, hogy az „előleges kitapogatási költség 50.000 pengő forintra rúg" értelmét látja: Jó rúgás, igaz, de ki tapogat, az annak idején, mikor hasznosnak fog mutatkozni a tapogatás eredménye, mi valószínű — élvezni is fogja a munka tán aranyos, de minden esetre arányos részét".'

1

7 A Csatorna vonala mentén végzett helyszíni vizsgálatok azonban nem hoztak megnyugtató eredményt. A Társaság előtt a jövő bezárult, a Csatorna-álom léggömbje szétpukkant. Sina 1846. november 19-ére közgyűlést hívott össze, hogy a Csatorna sorsáról döntsenek. „A Duna és Tisza mentén lakó 15 millió magyarból az elnökkel és jegyzővel együtt 8 ember voltjelen!" — olvashatjuk a korabeli újságban.

4

8 Sina pedig a közgyűlés tudtára adta, hogy „nem bánná, ha az érintett vonalon vasút építtetnék". A vasút megpecsételte a Csatorna sorsát. De nemcsak a vasút. Megépítése akkora technikai problémákat vetett fel és jelentene ma is, hogy az ötlet akkor szükségszerűen kudarcra volt ítélve. Nem Sinán múlott, hogy meghiúsult. Az viszont Sinán múlott, hogy a Tisza-szabályozás megvalósult. 4

7 SZÉCHENYI István: Duna -Tiszai csatorna. In: Jelenkor 1845. március. «Jelenkor 92. sz. 547. p. 1846. november 19.