Lábadi Károly: I. Grassalkovich Antal, a templomépítő (Gödöllői Múzeumi Füzetek 5. Gödöllői Városi Múzeum, 2003)
Szentegyházak - Máriabesnyő
alamizsnához, királyi beleegyezésünket adjuk avval a határozott paranccsal, hogy a szerzeteseknek fentebb megállapított tizenhat száma e kolostorban senki által se emeltessék, se a koldulásuk területe a felsorolt tíz községen túl ki ne terjesztessék. Tesszük ezt, mert kegyesen bízunk abban, hogy ez a szerzet 5 jelesen említett besnyó'i kolostor szerzetesei a római katolikus hitnek a terjesztését Isten nagyobb dicsőségére, az anyaszent-egyház javára s embertársaik üdvösségére a legnagyobb buzgósággal fogják majd szívükön viselni. Sőt helyeseljük, megengedjük, jóváhagyjuk, megerősítjük és ahhoz kegyes királyi hozzájárulásunkat és beleegyezésünket adjuk, érintetlenül hagyván másoknak a jogát. Ezek bizonyságául szolgáljon nagyobb, titkos függőpecsétünkkel, melyet mint Magyarország apostoli királynője használunk, ellátott ezen okirat. Kelt Bécsben, osztrák főhercegi városunkban, ezerhétszázhetvenegyedik év július havának tizenkilencedik napján, Magyarország, Csehország és a többi országok feletti uralkodásunk harmincegyedikévében. Mária Terézia s. k. (P. H.). Gróf Fekete György s. k. - Jablonczy József s. k," 21 9 Migazzi bíborosérseknek kétségtelen érdemei voltak abban, hogy 1763-ban a rendtartomány főnöke és a rendi kormánytanácsos hozzájárultak a zárdaalapításhoz. Azzal szemben, hogy a páterek megtelepedhessenek, csak egyetlen ellenérv merült fel: Grassalkovich nagylelkűsége. O ugyanis kijelentette, hogy alapítványa mindennel ellátja a kolostort, ez azonban ellenkezett a rend abbéli regulájával, amely előírta, hogy megélhetésüket kizárólagosan alamizsnagyűjtésből és koldulásból kell biztosítani. A bíboros-érsek hozott ez ügyben salamoni ítéletet: a kegyúr alapítványának ellenértékeként a zárda mindennap misét köteles mondani az alapítók szándékára, s ennek fejében jár az éves faszükséglet, valamint bort, kenyérnek való gabonát és némi pénzt kap. Az alapító továbbá kinyilatkoztatta, hogy örök időkre gondoskodik a templom és a zárda, valamint a bú-csújárás fenntartásáról. 22 0 A zárda főnöke P. Leonidesz lett. A kolostort 1763. december 7-én, a Szeplőtelen Szűz fogantatásának vigíliáján szentelték fel és adták át. „1767-ben a gróf elragadtatással nézi, milyen földi paradicsomot varázsoltak a loretói Szent Szűz kápolnája mellett az ő barátfiai." 22 1 73