Lábadi Károly: I. Grassalkovich Antal, a templomépítő (Gödöllői Múzeumi Füzetek 5. Gödöllői Városi Múzeum, 2003)

Barokk kegytárgyak

nek meg, s szimbolikusan az Ószövetségből kisarjadó újszövetségi eseményeket, a Megváltó eljövetelének, szenvedéstörténetének és a világ, az emberiség megváltásának tényét hirdetik. A Grassalkovichdomínium templomai számára kevésbé díszes, de a barokk-rokokó vonalvezetést tükröző kelyhek is készültek (Hatvan, Galgamácsa, Bag) a kegyúr és a hívek adományaiból. A cibóriumok, az áldoztató kelyhek szerényebb díszítésűek, készítésükkor fő szempontként a rendeltetésszerű használhatóság került előtérbe (Hatvan, Sződ). A barokk vallásosság és devóció kegytárgyai közül valók az ereklyetartók. A katolikus egyház a szentek vagy a boldogok testéből fennmaradt részeket, részecskéket tartja ereklyének. Tágabb értelemben minden hozzájuk kötődött tárgy lehet ugyanez. Liturgikus szóhasználatban tiszteletük a kegyeleten, a „pietáson" nyugszik. Eredetük oda nyúlik vissza, hogy a keresztény üldözések korában a vértanúk sírja felett miséztek, majd szokássá vált, hogy a szentek ereklyéit a templomok oltárába helyezték. A hívek ugyancsak igyekeztek megszerezni az ereklyéket, s állandóan bajelhárító, oltalmazó célzattal nyakba akasztva viselték díszes tartóban, mert hitük szerint fokozta a spiritualitást. A barokkban újból nagy népszerűségnek örvendtek, a templomokban díszes tartókban helyezték el a szentek relikviáit. Közülük a hatvani prépostság aranyozott ezüstből, féldrágakő díszítéssel gazdagon ellátott Szent Kereszt-ereklyetartója emelkedik ki. Sugaras, felhős, hegyikristály üveggel lezárt kartusában Jézus keresztjének szilánkját helyezték el. A gödöllői kastélykápolna féltve őrzött ereklyetartójában a vértanú attribútumaként ismert nyelv alakú tartója a névadó szent, Nepomuki János csontereklyéjét tartalmazza. A barokk a miseruhákat is átformálta: a XVIII. század folyamán a kazula hegedű formájú lett. A máriabesnyői kapucinusok őrzik azt a vörös alapú, ezüstszállal hímzett, 1770-ben készült kasulát, amelyről a hagyomány azt tartja, hogy Mária Terézia esküvői ruhájából varrták. Tartozik hozzá manipulus és stóla is. A másik kazulán fehér alapon látni hímzett színes virágindákat. Tartótextíliája már nem az eredeti. 1780-ban, amikor a hímzés készült, alatta meggyszínű volt a selyem. Mária Teréziától származik, az ő keze munkáját őrzi egy másik, a hatvani prépostnak adományozott miseruha. 27