Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

HELYTÖRTÉNET - Mészáros János: Gödöllő "kisépítészeti" hagyományai

Ezek után próbáljuk megrajzolni azt a parasztház típust, amely a XIX. század első felének forrásai alapján körvonalazódik, és amely kisebb módosításokkal egészen a két világháború közötti időszakig, mint ismétlődő alaptípus lelhető fel Gödöllő építészetében. (Megjegyezzük, ez az a háztípus, melyre az utcafronton L alakban ráépül az a későbbiekben polgáriasuk) utcai épületszárny, mely formavilágában egy igen érdekes, napjainkban is még fellelhető átmeneti épülettípust jelez.) Elfogadva a néprajztudomány azon hipotézisét, hogy a tornác elterjedése a XIX. század elejére tehető a magyar népi építészetben, feltételezhetjük, hogy a ma hagyományosnak vélt gödöllői parasztház típus is abban az időszakban alakult ki. Tekintettel arra, hogy több, azóta is eltérő időpontban épült ház nagyjából ugyanazt az alaprajzi rendet, és plasztikai megjelenítést követi, a ma tanulmányozható épületállomány alapján a következőképpen jellemezhezhetjük ezt a gödöllői háztípust: - Építőanyaga alapvetően vályog (vertfal, illetve vályogtégla), hellyel-közzel megjelenhet esetleg kő, vegyesfalazat, többnyire bontásból származó téglával. (Erre utal, hogy XX. századi épületeknél is találtunk XVIII. századi Grassalkovich bélyeges téglákat.) - Az épület datálásánál segítséget jelent, amikor a kémény kialakítása utólagosság jegyeit viseli. Több háznál megfigyelhető, hogy a meglévő vályogfalba vájták a füstelvezetőjáratot, amit azután égetett téglával, éltégla vastagságban zártak le. (Ezen zárótéglák között igen gyakran találni bélyeges téglákat.) - Az épület utcafrontra merőleges, a tetőszerkezet asszimetrikus, a tornácos részt vízcsendesítő törésszög jelzi. Alaprajzilag két, illetve háromhelyiséges épületek. A tornácok zömmel faoszloposak, de van falazott oszlopos tornác is. Az oszlopok felső részénél az oszlopfő mintás-fűrészeit díszítése is előfordul. Az utcai homlokzat általában kétablakos, a tornácrésznél betétes gyalogoskapuval. Később egyes polgárosodó változatoknál megjelenik a kombinált osztású egyablakos változat is (nem azonos a napjainkra jellemző átépítési jelenségekkel). Az oromzat deszkázott vagy vakolt, esetenként visszafogott pártadíszítésekkel. A parasztház-típusnál bizonyos divatjelenségek is megfigyelhetők: például amikor a klinkertégla megjelent, több homlokzatot falaztak át ebből az anyagból, illetve a meglévő vályogfal elé falazták mintegy burkolatként. A következő lépésben azt az épülettípust próbáljuk felvázolni, melynek révén a gödöllői építészet átlép egy polgári formavilágba. Ez az átmeneti forma tulajdonképpen a második világháborúig nyomon követhető, és több mindent jelez. Mielőtt azonban építészeti-plasztikai elemzésbe kezdenénk, szükséges utalnunk néhány történelmi tényre, folyamatra és eseményre, melyek az urbanizáció eme sajátos lokális jellegét alapvetően meghatározták. Ha figyelembe vesszük a statisztikai adatokat, láthatjuk, hogy a századforduló idején még dominálnak a vályogházak, deszka, illetve zsindely tetővel, de jelentős százalékot tesz ki a kő-és téglaépület, cserép, illetve palafedéssel. Az építészeti átmenetnek a legfontosabb lökést a kastély szerepének változása, és ezáltal "holdudvarának" kiteljesedése, a vasút kiépítése (1967), a HÉV megépítése (1911) adták. Ezek jelentőségének paritásos mérlegelése történészek feladata, számunkra most annyiban fontos, hogy Gödöllő mint királyi rezidencia, amolyan céltelepüléssé vált, ami a rezidenciális berendezkedésen túl olyan pestközeli, jó fekvésű települést je82